Címlapra kerültek a német nyelvű lapban

A kékfestésről Domonkos Ottó néprajzkutató a következőket írta 1971-ben: 

A kékfestő kelme a népviseletben és a lakástextilek körében jelentős szerepet játszott, amint erre múzeumokba gyűjtött textilek bizonyságul szolgálnak. A népviselet színeződésében a kékfestés különösen jól szolgálta a szűkebb körzetek ízlésének és hagyományainak kielégítését. A kékfestő kelme előállítása két lényeges munkafázisból áll: mintázás szigetelőmasszával; festés indigócsávában. Fa- vagy fémformákkal nyomták a fehér anyagra a pácokkal vegyített szigetelőanyagot, a papot, amely száradás után elzárta a mintázott felületet az oxigéntől, a levegőtől. A vasgálic és mész segítségével redukált indigóból megfelelő töménységű festőfürdőben, az indigós küpában áztatták a kelmét, majd a levegőre felhúzva az oxidálódó indigó kékre változott. Az áztatások, merítések és levegőztetés számától függően kapott világosabb vagy sötétebb színt az anyag. Száradás után 1-3%-os kénsavas-sósavas fürdőben lemaratták a fedőanyagot, és előtűnt a fehér minta kék háttérben. A minták színének változatait – sárga, zöld, narancs, kék – a fedőanyagba kevert pácokkal és utólagos fürdőkkel érték el, ezek voltak a titkolt eljárások.