Diszkó: Hiányzik a személyes kapcsolat a mai bulikból a lemezlovas szerint

Sárbogárd „legendás” lemezlovasa, Végh Tihamér is fellép a város augusztus 20-i műsorában. Ennek apropóján beszélgettünk egy kicsit a múltról, és idéztünk fel szép emlékeket a hőskorból.

Büszkén vállalod, hogy sárbogárdi DJ vagy, és hogy oda kötnek az emlékek.

– Igen! Sárbogárdon élek születésem óta. Már gyerekkorom óta bennem van a zene szeretete. 1990-ben 14 éves voltam, amikor először léptem be egy diszkóba, természetesen Sárbogárdon. Első látásra lenyűgöztek a diszkófények káprázatos színei és az akkori slágerek egymás utáni „pörgetése”. Elvarázsolt ez az érzés, meghatározta a további életemet. Jó visszaemlékezni, hogy akkoriban még voltak olyan zenei blokkok a sárbogárdi bulikban is, amikor lassú romantikus zenéket is játszottak diszkókban, így a fiúk és lányok ekkor tudtak ismerkedni, és ez személyessé tette az egészet. Ha valakinek tetszett a másik valaki, akkor oda tudott menni hozzá és megkérdezte tőle, hogy van-e kedve lassúzni. Ez most nagyon hiányzik szerintem a diszkókból.

Milyen motivációk, hatások vittek a lemezjátszók mögé?

– Az előbbi érzések és hatások, többek között. Illetve a kilencvenes évek. A sárbogárdi művelődési ház, ebben az időszakban egy nagyon színvonalas diszkónak adott otthont és ez országos szinten is igaz volt. Nem akartam kimaradni ebből a dologból. A DJ-pult mögött a hatalmas videókivetítőn mentek és szóltak a klipek minden hétvégén, amit Majdán Ervin üzemeltetett az intézmény jelenlegi igazgatójával Horváth Istvánnal közösen. Ez a diszkó, aminek már a neve is jól csengett először (Majdán Videó Diszkó) később (Top-Ten Diszkó) határozta meg bennem, hogy én is ezt szeretném csinálni.

Emlékszel még az első bulidra?

– Természetesen! 1992 nyarán, 16 évesen kaptam először lehetőséget pultba állni, a közönség elé lépni, az akkori helyi diszkós Nagy Gábor barátomtól. Ő engedte meg, hogy 1 órán át zenéljek, ameddig ő pihen egy keveset. Az izgalomtól egy kicsit remegtek a lábaim mert azon az 1 órán keresztül 500-600 ember hangulatáért feleltem. De amint elkezdtem játszani egymás után az ismert slágereket és láttam, hogy egyre többen jönnek a tánctérre, ez olyan jó érzés volt, hogy örömet tudtam okozni a zenék által. Ezután elkezdtem a zsebpénzemből vásárolni kazettás magnókat és egy keverőpultot. Aztán egy évvel később 1993-ban a sárbogárdi akkori Béke étteremben, ahova már 1992-ben is jártunk biliárdozni a barátokkal, egy nyári délután megkérdeztem az étterem tulajdonosát, hogy nem csinálunk-e augusztus 20-án egy diszkót? A válasz pozitív volt. Kezdetleges hangfalakkal, amik ráadásul nem is diszkózásra voltak tervezve és néhány színes égővel indítottuk el a helyet, és már az első bulira több száz vendég jött el. Akik ott akkor jöttek össze, ismerkedtek meg egymással, ma már anyukák és apukák, de még ma is mosolyogva köszönnek nekem, amikor találkozunk valahol, és ez egy elmondhatatlanul jó érzés! Így kezdődött a varázslat ami a mai napig él bennem, már több mint 30 éve.

A stílusod alapján és a korszak előadóinak dalaiból készítesz „új” dalokat is.
– Igen, remixeket is készítek már jó néhány éve, mert úgy érzem, és azt hiszem, hogy vannak olyan régi, vagy retró slágerek, amiket táncolhatóbbá is lehet tenni, mint az eredeti változatuk. Ez a célom, mikor hozzányúlok egy adott dalhoz, megőrizve persze az eredeti mű hangulatát és üzenetét!