Utcai kiállítás

3 órája

Fotók: amik fekete fehérben is tündökölnek (videó)

Közel két hónapon keresztül láthatják a belvárosban sétálók a kiállított fotókat.

Bokányi Zsolt

Két hónapig látható majd a kiállítás!

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Dániel Mária Magdolna fotográfus kiállításából nyílt kiállítás a Fő utca 3. szám alatt, amit az arra sétálók két hónapon keresztül csodálhatnak meg az utcai vitrinekben. Saját fejem után menve alkotok, mondja, és lehetne akár a mottója is a kiállítónak. A művész bemutatkozásában kiemeli – Székely leány vagyok, Szentegyházán nőttem fel és érettségiztem, ezt követően az anyaországba költöztem. További tanulmányaimat, a főiskolát és tanfolyamokat itt végeztem, fiúgyermekeim születését követően kezdtem el álmaim megvalósítását a fotózást, de tanultam és tanulok a mai napig is. Szeretem a pillanatokat fényképezni, utcán, spontán helyzetekben. Gyermekkoromban sok időt töltöttem idős, nagy tapasztalatú emberek társaságában, figyeltem mozdulataikat, hallgattam bölcsességüket, ez a szenvedélyem a mai napig is megmaradt. Főként fekete fehérben tündökölnek a ráncos arcok, kezek, történetek, természet, illetve nagyon fontosnak érzem a szegénységet bemutató képeimet, amik bárhol készülhetnek, akár például az utcán vagy bármilyen spontán helyzetekben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában