Lázas készülődés Sárosdon

21 órája

Sorban a tizenharmadik alkalomra készülnek (Videó)

Tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Sárosdi Kézműves Találkozó a Sárosdi Kézműves Egyesület szervezésében.

Bokányi Zsolt

Takács Istvánné, a Kézműves Egyesület vezetője

Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

Kíváncsian látogattunk el Sárosdra a kézművesek házába, ahol már lázas készülődésben voltak, hiszen szombaton, egy fontos eseményre hívogatják az érdeklődőket, immár 13. alkalommal. Takács Istvánné a helyi kézműves egyesület vezetője örömmel mesélt az alkalomról, és mutatta be a kedves és igényes kézművesházat, illetve a benne rejlő kézműves csodákat, kisebb és nagyobb alkotásokat. Miközben mi a programokról beszélgettünk, a férfiak seprűt ragadtak, és tisztára seperték a ház tornácát, aminek udvarán már hívogatóan áll a rendezvénysátor, ami alatt tartják majd a programok sokaságát. 

Sorban a 13.
Kedves ajándékokkal is készülnek.
Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

A nap folyamán több kézműves mutatkozik be, emellett néptánc csoportok és népdalkörök szórakoztatják az idelátogatókat. A rendezvényen fellép az egyesület népdalköre és néptánc csoportjai, de érkeznek vendégfellépők is, a teljesség igénye nélkül többek között a Hantosi Férfi Dalárda, Pákozdi Népdalkör, Pipacsos Néptánccsoport Pákozdról, Baracsi Vadalmafa Népdalkör, Pusztaszabolcsi Harmónia Énekkar, Nagylóki Népdalkör és Bakakórus, Koncz Ferenc, Ti banda, Kunszentmiklós Szappanos Lukács Népdalkör, Pincehegyi Cimborák Györköny Dalárba, Dégi Néptánccsoport. Sok munka vár még a szervezőkre, de ez is garancia lehet arra nézve, hogy aki ellátogat szombaton a teljesen ingyenes rendezvényre, biztos hogy egy szép emlékkel gazdagodik majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában