„Szórványjelenségek”

2 órája

Határon túli irodalom, két napon keresztül Székesfehérváron

Szombaton és még vasárnap is a Határon Túli Magyar Irodalom Napjait tartják Székesfehérváron a Vörösmarty Társaság termében.

Bokányi Zsolt

A rendezvény első előadásának pillanata

Fotó: NAGY NORBERT

Idén Szórványjelenségek címmel szervezte meg rendezvényt a Vörösmarty Társaság. A két napos program első alkalma szombaton került megrendezésre. A három órakor kezdődő eseményt Sebők Melinda a Vörösmarty Társaság elnöke nyitotta meg, majd adta át a szót a levezető elnöknek Bakonyi Istvánnak. Az első programelem témája „Erdély Múltja-Jelene” volt, ami három részből állt, elsőként Sebők Melindát hallhatta a közönség, aki Babits Mihály az Erdélyi Helikonban c. előadással készült, ahogy mondta a kronológiai sorrend miatt lett ő az első előadó a rendezvényen, nem egyéb „visszaélés” miatt! Öt követte Ködöböcz Gábor és Bertha Zoltán előadása, ahol az előbbi a Az erdélyi líra két géniuszával Kányádi Sándorral és Kovács András Ferenccel, míg az utóbbi a Trianoni trauma határon túli kortárs irodalomra gyakorolt hatásaival foglalkozott. 

Határon túli irodalom
Iancu Laura a közönség soraiban, később előadóként is szerepelt 
Fotó: Nagy Norbert / FMH

Minden előadás nagyjából húsz percre lett tervezve, így az első blokk után rövid szünet következett, és csak ezt követően jött a folytatás ami már a Szilágyi István Prózája címet kapta, ebben a részben, két előadóval terveztek a szervezők, a levezető elnök helyét pedig Ködöböcz Gábor vette át, míg az előadók Pécsi Györgyi és Márkus Béla voltak, mind a ketten Szilágyi István munkáit és munkásságát vizsgálták. A Moldvai Csángómagyar Irodalom című rész levezető elnöke Sebők Melinda volt, ez már a program harmadik felvonása volt, ahol két kimondottan is közkedvelt szereplő Iancu Laura és Bakonyi István előadása következett, aminek pikantériája is talán, hogy Bakonyi István éppen hogy Iancu Laura munkájából tartotta előadását. 

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Mondjuk úgy, hogy a befejező részben, a negyedik fejezetben is nagy téma került elő, ez pedig a Kárpátalja Költészete címet kapta, amiben is Pécsi Györgyi irodalomtörténész beszélgetett Finta Évával. És ezzel a programsorozat nem ért véget, hiszen vasárnap is folytatódott az alkalom, aminek már Bobory Zoltán, a társaság korábbi elnöke volt a házigazdája. A nap végén pedig, öt órakor, a Kossuth utcai díszudvarban az Aradi vértanúkra emlékeztek meg a résztvevők, és az érdeklődők! 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában