Ének lélekből az életért

2024.10.25. 16:54

Lepramisszió: Az egyik legnehezebb missziót segítik zenével

A Bodajki Bazilikában jótékonysági koncertet tartanak. A kegyhelyen tartott zenés délután kedvezményezettje a Lepramisszió Magyarország. Az eseményre a belépés ingyenes, de a perselyben bárki ott hagyhatja adományát, hogy a megfelelő gyógyszer, illetve a felvilágosítás eljusson oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Palocsai Jenő

Fotó: archív / Fehér Gábor (FMH)

A lepra vagy más néven Hansen-betegség, vagy ahogy a régi magyarok nevezték, a bélpoklosság egy idült fertőző betegség, melynek lappangási ideje pár hónaptól 40 évig terjedhet. Sokan azt gondolják, hogy régi, már feledésbe merült betegség ez, ám sok helyen még ma is gondokat, szenvedést okoz. Van rá gyógyszer, de még így is csak 2-10 évnyi kezeléssel, antibiotikum keverékkel lehet megfékezni. Szerencsére egyes kutatók szerint az emberek 95%-a immunis a lepra baktériumára.

A súlyos kór ellen próbál fellépni a Lepramisszió Magyarország.

– A szervezet úgy indult, hogy Dobos Károly (1902-2004) ny. református lelkész elhívást kapott a távoli földrészeken élő leprabetegek iránti könyörületességre. Fiatalkori belga barátjának magyarországi látogatása során hallott arról: milyen nagy nyomorúságot jelent továbbra is ez a betegség annak ellenére, hogy már gyógyítható, de a segítség nagyon nehezen jut el az érintettekhez. A Nemzetközi Lepramisszió 1874-ben indult nehéz, de nemes útjára, és 2002-re sikerült elérnünk, hogy munkánk elismeréseképpen tagszervezetévé fogadja szervezetünket. A kelet-európai régióból azóta is egyetlenként vagyunk jelen a világ legnagyobb lepraszervezetének munkájában. Ez igen nagy büszkeség, ugyanakkor komoly kötelezettség is számunkra –olvasható a Lepramisszió Magyarország saját oldalán.

Mórocz Tamás címzetes apát, bodajki plébános és Mészáros János Elek énekművész jótékonysági koncertet ad a Lepramisszió Magyarország javára, a Bodajki bazilikában október 27-én, 16 órakor. Az ingyenes rendezvényen nem csak az ének és a zene segíti a bajba jutott betegeket és az azokat gyógyító, nehéz missziót vállaló embereket, hanem az ima is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában