Szebbé teszi az életet

15 órája

Zene: Fúvósok, táncosok, énekesek köszöntötték az ünnepeltet

A zene világnapját Pusztavámon is megünnepelték, méghozzá úgy, hogy a zenét a helyi fúvósok biztosították. S ha már zene, természetesen a tánc sem maradhatott el; de a zene másik társa, a vers is megjelent az ünnepen. Zárásképpen fellépett a Pusztavámi Német Nemzetiségi énekkar is.

Palocsai Jenő

Kuharik Tamás és Horváth Irma verseket éneklő duója sokak számára meglepetés volt

Fotó: Az önkormányzat

Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen…” –fogalmazott annak idején Kodály Zoltán, és mivel október 1-jén ünneplik a zene világnapját Yehudi Menuhinnak, a világhírű hegedűművésznek köszönhetően, ezért a pusztavámiak összekötötték azt, amit a zene két nagy alakja fontosnak tartott, vagyis ami együtt működik csak igazán: az éneket és a zenét, s ezeket egybefonták néhány verssel és sok-sok tánccal.

Fotó: Az önkormányzat

– Az ünnepi eseményt a Pusztavámi Német Nemzetiségi Fúvószenekar hangulatos, táncra invitáló zenéje kezdte. A zene mellett az elmaradhatatlan tánc is szerepet kapott az ünnepen. A móri Rozmaring Táncegyüttes fiataljai vidáman ropták a táncot a színpadon. Majd a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola tehetséges növendékei, Magda Zsófia és Verhás Balázs, Balu léptek a színpadra. Muzsikájukat zenetanáruk, Krausz Tamás fellépése is gazdagította. Kedves meglepetésként Balut a Sárisápról érkező ismerősök egy különleges és igazán nagyszerű hangszerrel lepték meg – tudtuk meg Szili Bernadett-től.

Fotó: Az önkormányzat

A Pusztavámi Művelődési Ház és Könyvtár vezetője hozzátette:

– Új vendégként és első alkalommal találkozhattak a pusztavámiak Horváth Irma és Kuharik Tamás duójával. A kettős szép, megzenésített verseket és ismert dallamokat adott elő. A művészi énekhang mellett megszólaltak a gitárok is. A rendezvény zárásaként a Pusztavámi Német Nemzetiségi Énekkar játékos, tréfálkozó, jó hangulatú dalait hallgathatták a megjelentek – mondta Szili Bernadett, aki azt reméli, hogy az első alkalommal megrendezett eseménynek lesz folytatása.

Fotó: Az önkormányzat

– Jó lenne, ha hagyománnyá válna ez az ünnep, széles zenei kínálattal és sok-sok zenekedvelő vendéggel. A zenének titka van, minden emberre hatással van, amit sokszor nem is lehet szavakkal kifejezni. Együtt kell ezt a titkot átélni és megfejteni – fogalmazott a művelődésszervező.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában