megyei foci

2017.11.05. 22:14

A Mór csak döntetlent játszott Martonvásáron, így biztossá vált, hogy az újoncé lett az őszi elsőség

FEJÉR MEGYE – A 13., őszi idényzáró fordulót játszották le a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában. A martonvásári rangadó pontjain megosztoztak a csapatok, míg az Ikarusnak elég volt egy gól is a sikerhez.

Káldor András

Zelizi Patrik a Mór kapusa védett bravúrral egy labdát a rangadón

Fotó: Kricskovics Antal

Sárosd-Lajoskomárom 4-0 (2-0)

Sárosd, 150 néző

Vezette: Rózsa József.

Sárosd: Rigó – Susa (Szabó N.), Lendvai (Imre), Arany, Dvéri Zs. (Vajda) – Truszek (Kovács S.), Somogyi Sz., Szurovcsják L., Killer M. – Ladányi (Kovács Á.), Kosaras. Vezetőedző: Dvéri Zsolt.

Lajoskomárom: Barabás – Nyitrai, Czéhmeiszter (Nyul), Gergő, Posta (Nyári A.) – Vései, Fodor M., Szabó Z. (Berta), Kövecses – Falvai, Borbás. Vezetőedző: Miskovicz Bálint.

Gól: Ladányi (19.), Dvéri Zs. (30.), Killer M. (65.), Szurovcsják L. (73.).

Jók: az egész csapat, illetve Falvai, Nyitrai.

A 19. percben már nem bírták el a sárosdi nyomást a vendégek, Dvéri Zsolt adott remek labdát a jobboldalon Ladányi Balázsnak, aki tolt rajta egyet, majd jobbal kilőtte a bal alsó sarkot, 1-0. A 30. percben Dvérit buktatták a védők a kaputól 20 méterre, a megítélt szabadrúgást sértett végezte el, lövése a bal felső sarokban kötött ki, 2-0. A 65. percben Killer Máté kapott remek labdát Kovács Ádámtól, betört a 16-oson belülre, de ott Falvai Dániel buktatta, 11-es. A büntetőt Killer M. magabiztosan értékesítette, 3-0. A 73.percben formás hazai támadás futott a baloldalon amelyből Kovács Á. középre adott, és az érkező Szurovjcsák László közelről a kapuba lőtte a labdát, 4-0. A végére még egy nagyszerű Kovács Sándor lövés maradt, amely a felső lécet találta telibe. A hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten nyert.

Sárbogárd-Bicske 1-2 (0-0)

Sárbogárd, 150 néző.

Vezette: Szabó János.

Sárbogárd: Nyári B. – Nagy Á., Hegedűs Gy., Tóth Zs., Bezerédi – Gráczer G. (Boros), Laták, Németh K. (Rezicska), Gulyás-Kovács – Gráczer Bálint (Horváth Á.), Gráczer Bence. Vezetőedző: Viktor Ferenc.

Bicske: Milinte – Lengyel, Máj, Burucz, Szilágyi L. – Köntös (Bencze M.), Németh E., Móri (Peinlich), Tornyai T. (Molnár A.) – Molnár V., Máté (Katona). Vezetőedző: Móri Tamás.

Gól: Bezerédi (78.), illetve Németh E. (82., 86.).

Jók: Nyári B., Bezerédi, Laták, illetve Milinte, Szilágyi L., Németh E.

Az első félidőben a Bicske kapuja többször került veszélybe, a 10. percben Gulyás-Kovács Géza szabadrúgását Nagy Ármin a hálóba bólintotta, de az asszisztens lest jelzett. A második játékrészre megnyugodott a Bicske, és nyomás alatt tartotta a hazai kaput. A 48. percben Móri Tamás 16 méterről emelt kapura, a labda a felső lécről kipattant. A 66. percben a védelem rövid felszabadítása után Szilágyi László emelése szintén a felső kapufáról került a mezőnybe. A félidő közepére kijött a szorításból a Bogárd és a 79. percben megszerezte a vezetést: Bezerédi Ádám a felezővonalról indulva kilépett egy indítással és 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-0. Nem sokáig örülhettek, mert egy, a 82. percben bal oldalról belőtt szabadrúgást Németh Erik a kapuba fejelt, 1-1. A 86. percben Szilágyi L. ívelésével Németh E. kilépett a tétovázó védők között és 16 méterről laposan a bal alsó sarokba helyezett, 1-2. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a második félidőben nyújtott teljesítményével szerezte meg a győzelmet a Bicske.

Martonvásár-Mór 1-1 (0-1)

Martonvásár, 150 néző

Vezette: Jakab Zoltán.

Martonvásár: Nagy Gy. – Hernádi, Radics, Neuvert, Sinan – Kovács D., Kővári F., Berczi, Szilágyi I. – Cservenka (Cziklin), Kádár (Telek). Vezetőedző: Patkós Csaba.

Mór: Zelizi – Handl, Végvári, Kaszás, Véninger (Joó) – Kállai (Szekeres), Tar B., Mayer, Osgyán (Ács) – Szabó B., Meggyes. Vezetőedző: Németh Bálint.

Gól: Kovács D. (57.), illetve Kaszás (4.).

Jók: Nagy Gy., Radics, Kővári F., illetve Zelizi, Végvári, Kaszás.

Zelizi Patrik a Mór kapusa védett bravúrral egy labdát a rangadón
Fotós: Kricskovics Antal

Polgárdi-Ikarus-Maroshegy 0-1 (0-1)

Polgárdi, 150 néző.

Vezette: Magyar János.

Polgárdi: Berta – Petrovics, Csrepka Máté, Kókány, Szabó B. (Tóth V.) – Farkas D., Tóth P., Holka, Csizmadia G. – Kosztolányi, Borostyán (Cseh). Vezetőedző: Egerszegi Zoltán.

Ikarus-Maroshegy: Matócza – Kummer (Léki), Horváth Zs., Jámbor, Dopuda (Andróczi) – Tóth R. (Skultéti L.), Bencze J., Klémán P. (Szente), Kovács L. (Hart) – Farkas G., Pongrácz. Edzők: Gelencsér Tibor, Pongrácz Gábor.

Gól: Kovács L. (34.).

Jók: Berta, Csizmadia, Kókány, illetve Kovács L.

A mérkőzés végig kiegyenlített volt, mindkét csapat számára akadtak lehetőségek. A hazai csapat nem tudta a helyzeteit kihasználni, míg az Ikarusnak ez sikerült, és a 34. percben Kovács Levente találatával megszerezte a vezetést, amely egyben a győztes gólt is jelentette, 0-1.

Baracs-Enying 0-0

Baracs, 50 néző

Vezette: Winklár Péter.

Baracs: Tóth N. – Fülöp, Rezes (Horváth D.), Bartók S., Éliás – Badi, Bozoki, Szili Sz., Balogh D. (Czifra) – Nagy D., Varga T. Vezetőedző: Gyalus Zoltán.

Enying: Molnár B. – Kovács L., Kalló, Gál M. (Boda), Báles – Gergye (Szőke), Lángos, Bogár, Harangozó (Varga Á.) – Paluska, Rados. Vezetőedző: Vas Tibor.

Jók: Bozoki, Bartók S., illetve senki.

Végig küzdelmes, hajtós mérkőzés volt. Az első félidőben a Baracs kisebb mezőnyfölényt harcolt ki, néhány helyzetet is kialakított, ám ezek kimaradtak. A szünet után jobbára mezőnyjátékot láthattak a nézők mindkét gárda részéről, igazi lehetőségek nélkül. A döntetlen igazságosnak mondható, mivel a kapu előtt határozatlanok volt a csapatok.

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő-Tordas 4-1 (1-1)

Agárd, 100 néző

Vezette: Wittner József.

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Heim – Rodenbücher (Balogh B.), Kocsis D. (Oláh D.), Berndt, Nagy Á. (Fukász) – Ihász, Balogh Á. (Tóth B.), Ambrus (Sowunmi A.), Klauz – Hanák, Fodor G. Vezetőedző: Balogh Zsolt.

Tordas: Szabó B. – Udvaros (Kiss S.), Kun, Hermann (Gergely), Kőszegi – Szmok, Szabó T. (Vörös F.), Berki, Farkas Zs. – Barbai, Pongrácz. Vezetőedző: Korolovszky Gábor.

Gól: Ihász (7.), Berndt (56.), Fodor G. (75.), Balogh Á. (75.), illetve Szabó T. (24.)

Jók: Balogh Á., Ihász, illetve senki.

Az első félidőben kihagyta lehetőségeit a Gárdony és csak egyszer tudott betalálni. A 7. percben egy szöglet utáni kipattanó labdát Ihász Patrik 20 méterről kapásból a felső sarokba lőtt, 1-0. Majd a 24. percben egy félpályáról felívelésre felugrott Szabó Tamás, és fejen találta a hazaiak védőjét, akiről 16 méterről bepattant a labda a kapuba, 1-1. A szünet után megtörte ellenfelét a vendéglátó gárda. Az 56. percben Berndt András egy kapusról kipattanó labdát kotort be 5 méterről a kapuba, 2-1. Majd a 75. perc két találatot is hozott. Előbb Klauz Máté szögletét Fodor Gergely csúsztatta 5 méterről a kapuba, 3-1. Aztán Berndet vágta fel Szabó Béla a 16-oson belül, a büntetőt Balogh Ádám a jobb sarokba lőtte, 4-1. Saját magának tette nehézzé a meccset a Gárdony, bár nem volt kérdéses a szünet után, hogy melyik csapat volt a jobb.

Mezőfalva-Ercsi Kinizsi 2-0 (1-0)

Mezőfalva, 200 néző

Vezette: Rózsa József.

Mezőfalva: Papp M. – Balázs, Móricz, Sági J., Csányi (Velez) – Sági R. (Erős), Mekota, Bozoki, Bartus (Kovács A.) – Vörös B., Oroszi. Vezetőedző: Masinka László.

Ercsi Kinizsi: Hodula – Gróf, Lak (Varga K.), Rapai, Rebők (Bognár B.) – Ivacs, Nagy R., Hosszú P., Kovács P. – Szalánczi, Kővári L. (Hoffmann). Vezetőedző: Gróf András.

Gól: Sági J. (15.), Sági R. (71.).

Jók: Balázs, Csányi, Sági R., Sági J., illetve senki.

A 15. percben hazai kontrából először Csányi Dávid lövése találta meg Ercsi kapuját, majd a kipattanóra érkező Sági József már a gólvonal mögé juttatta a labdát, 1-0. A szünet után változott a játék képe Mezőfalva rendkívül harcosan esett neki a vendégeknek. A 71. percben az Ercsi kapuja előtti kavarodásból Sági Rolandhoz került a labda, aki remekül eltalálva, a jobb oldali hosszú sarokba lőtt, 2-0.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában