A becsület, a tisztesség és a kitartás jellemző Klujber Katrinra

Ennek a csapatnak a leginkább foglalkoztatott játékosa a Dunaújvárosi Kohász szélsője-átlövője, Klujber Katrin volt. Emlékszem, még régebben, Hajdu János szövetségi edző is Katrint terhelte meg a legtöbb munkával, alig kapott lehetőséget a pihenésre a Kohász játékosa, szinte le sem cserélte, ahogy most Vlagyimir Golovin is ezt tette. Nincs mese: Klujber átlövő, ha kell, szélső, ha kell, zavaró, ha kell, labdaszerző, és ha kellett, hetesdobó volt a debreceni junior-világbajnokságon is. Nem lehetett nélkülözni. Ez volt a szereposztás, amit Katrin zseniálisan megoldott. Éppen ezért aláírva Háfra és Faluvégi produkcióját, de hozzátéve: az All-star csapatban lett volna helye a dunaújvárosi Klujber Katrinnak is.

Ő ezt a beszélgetésünk elején szimpatikus megjegyzéssel rövidre zárta.

– Az aranyérem után valóban sokan mondták nekem, hogy én vagyok a példakép, de ezen a világbajnokságon nem ez volt a fontos, hanem az, hogy valamennyiünk szíve egyszerre dobogott, és közösen végrehajtottuk azt a feladatot, amit mindenki nagyon óhajtott. És ez felülírta az egyéni elismeréseket, a különdíjakat.

Katrin, tudom, hogy a családdal együtt sírtak örömük­ben a debreceni csarnokban a mér­kőzést követően, de kit hívott fel a norvég győztes mérkőzés után?

– Hát a mamát, aki azt mondta, hogy nagyon büszke rám. A négyéves húgom, Zselyke is örömmel közölte velem: láttalak ám a tévében. Nos, ezt a boldogságot nehéz napokkal az aranyérem átvétele után is leírni. Egy álom vált valóra, és ez még a szívemben, a fejemben élénken velem van. Hat év kegyetlen munkája van mögötte. És június 4-től csakis a junior-világbajnokságra készült a keret. Bohus, Woth Péter, a Hajdu–Siti Bea páros és most a Golovin–Pigniczki kettős irányításával dolgoztunk keményen. Tehát senki ne csodálkozzon azon, hogy mi ennyi idő után valóban úgy éltünk, mint egy nagy család. Az első mérkőzésünkön voltak zavart pillanatok, de a bemutatkozást kicsit elizgultuk, de utána hiába vezetett ideig­lenesen az ellenfelünk, mi nem rogytunk össze, a második játékrészben pedig eldöntöttük a mérkőzéseket. Ebben Golovin edző is segített, mert soha senkit nem korholt, csak biztatott, motivált. Hányszor elmondta: csak nyugalom, semmi nincs veszve. Egyszer az ellenfél dob gólt, egyszer mi. A legfontosabb, hogy mi találjunk be utoljára a kapuba győztesként.

Valóban üdítő élmény volt látni, ahogy a csapat fokozatosan az ellenfele fölé nő, és szerez olyan előnyt, amely már behozhatatlan…

– Mindenki, én is a maximumot akartam nyújtani. Az elején kicsit a védekezéssel volt gondunk, de utána javítottunk, és helyreállt a védekezés, valamint a támadás is. Taktikusan, ha kellett, lassítottuk a játékot, ha kellett, gyors sebességre váltottuk, nagyon keményen védekeztünk remek kapusaink előtt, és mindig volt valaki, aki átvette a terhet arról a társról, akinek abban az időszakban kevésbé sikerültek a mozdulatai. Azt mondhatnám, hogy képletesen megfogtuk egymás kezét, és egymást lelkesítettük. Így viselkedett a csapaton kívül a kispad és a csodálatos debreceni közönség is. A döntőre is hasonló elszántsággal készültünk. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a második, Norvégia elleni találkozó, ráadásul péntek után a szombati, mindent eldöntő találkozó előtt szinte semmi időnk nem volt a készülésre. Kicsit lazítottunk, regenerálódtunk. És a döntőben hallottuk azt a frenetikus hazai buzdítást, és minden fáradtságunk, fájdalmunk elszállt, senki sem foglalkozott ezzel.

Nem akarom, hogy műhelytitkokat áruljon el, de ha jól emlékszem, három büntetője nem sikerült, a többi igen. Mire gondol a végrehajtás előtt?

– Talán megvan az a képességem, hogy a labda eldobása előtt egy pillanat alatt tudok dönteni, hogy miként végezzem el a büntetődobást. Időben el kell találni a helyet, ahova szánom a labdát, és természetesen ha lehet, akkor azt megfelelő erővel kell végrehajtani. Ennyi a titok. De ez az átlövésekre is vonatkozik. A norvégoknak vannak klasszikus átlövőik, ők azért voltak veszélyesek, de meg tudtuk ellenük szervezni a védekezést, a koreaiak pedig nagyon gyorsak, és egészen váratlanul képesek voltak meglódulni, tempót váltani. De végül egyetlen ellenfelünk sem tudta megtörni az akaratunkat és a játékunkat sem.

Egy hét pihenőt kapott György Lászlótól. Mi az, hogy megérdemli!

De végezetül, hadd tolmácsoljam a Kohász mesteredzőjének véleményét, amit természetesen Klujber Katrinnak szánt a szakvezető:

„Nagyon örülök a juniorok aranyérmének. Büszkék lehetünk a csapat és Katrin teljesítményére. Személyesen neki szeretnék gratulálni. A jelenlegi korosztály most a csúcsra ért fel. Ezek után óvatosnak kell lenni, hogy a továbbiakban is legyen fejlődés a játékában. Tehát nem lehet egyetlenegy lépcsőt sem kihagyni az előrelépés érdekében. Ehhez pedig sok munka, áldozat kell. Klujber Katrinra továbbra is jellemző a kitartás, a becsület, a tisztesség, az elhivatottság. És ez nagy érték!”