szoros volt

2018.10.21. 21:27

Pont nélkül térhettek haza a Fehérvári Titánok az erdélyi túráról

Hiszen miután kikapott Gyergyószentmiklóson, Brassóban sem tudott nyerni. Pedig szoros volt a csata.

Ferencz Balázs

A Brassó elleni találkozó első harmadában inkább a mezőnyben harcoltak a csapatok, azonban a hazaiak kihasználták a periódus egyetlen emberelőnyét. Mihály Árpád helyezett a fehérvári kapuba. A középső játékrész elején egy-egy elpuskázott fór után Szabó Bence egyenlített, 1-1. Azonban nem sokkal később kettős előnyben hokizhattak a hazaiak, s ezt 9 másodperc alatt rövidre is zárták, Lidhammar újra vezetéshez juttatta a Brassót. A mérkőzés felénél 17 másodperc alatt fordítottak a Titánok: Sárpátki és Beukeboom is betalált Tőke Zoltánnak, 2-3. A második szünetre mégis a romániai egylet mehetett boldogabban, mert Szergej Peretyagin első Erste Liga-gólja után Tendler is betalált, 4-3. A záró harmad elején Tranca egy újabb fórt váltva gólra tette biztosabbá a vezetést, ami sokat jelentett, mert a végjátékban egy-egy találat esett még, vagyis a Brassó sorozatban negyedik győzelmét ünnepelhette.

Brassó–Fehérvári Titánok (1-0, 3-3, 2-1)

Vezető képünk archív felvétel, illusztrációként szolgál

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában