Czipó Vivien fiatal, tehetséges és most újraépíti önmagát

Lassan elmondhatjuk ugyanazt a dartsról, amit a futballról: mi vagyunk a tízmillió szövetségi kapitány országa.

– A televíziós közvetítéseknek köszönhetően megnőtt a sportág népszerűsége, sokszor én is azon kapom magam, hogy a nevem hallatán az emberek bólogatnak, és tudják, ki vagyok, mit sportolok – mondja az ifjúsági Európa-bajnok Czipó Vivien nevetve, aki az edzés és az interjú között beiktatott egy angolórát is. – Nagyon pozitívnak tartom, hogy sok emberhez eljutott a darts Magyarországon, sokan, sokszor ismeretlenül is hozzám fordulnak tanácsért – ez mindenképp megtisztelő. Sajnos itt is akadnak túlbuzgó „szakértők”, akiknek fogalmuk sincs, mennyi munka rejlik az eredmények mögött, sokszor olyanokat állítanak, amelyek nem fedik a valóságot.

Tizenhét éves kora ellenére sok helyen ismerik már a nevét. Ebből előnye vagy inkább hátránya származik?

– Az első interjúmat a városi tévének adtam tizenhárom évesen, tisztán emlékszem, hogy mennyire izgatott voltam, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Ez mostanra megváltozott, nem jövök zavarba, mondhatnám, hogy felnőttem a feladathoz.

Jól kezdte a tavalyi szezont, majd eltűnt. Mi ennek az oka?

– Romániában álltam rajthoz először 2018 januárjában, ahol egy ötödik és egy harmadik helyezést sikerült bezsebelnem. Ez azért is volt nagy szó, mert a kétnapos viadalon mindkétszer a legendás Deta Hedmantől kaptam ki. A sorsolás később sem volt kegyes hozzám: Szlovákiában ismét a brit kiválóság jutott nekem, aki újfent jobb volt nálam. A fejlődés mondjuk tapasztalható volt, hiszen 2-1-re is már mentem ellene, sőt, esélyem is volt, hogy tovább növeljem az előnyömet, de ez végül nem sikerült. Áprilisban kerültem mélypontra, egészen pontosan a nemzetközileg elismert német Bull’s Open közben.

Azzal kezdődött az egész, hogy két éjszaka is alig tudtam elaludni, olyan rosszul voltam. Vasárnap már majdnem mentőt kellett hívni hozzám, erre én annyira összekaptam magam, hogy hajszál híján megnyertem ezt a nívós tornát, ezüstérmes lettem. Olyan volt az egész, mint egy hullámvasút: az egyik percben irtózatosan mélyen voltam, a másik pillanatban pedig nagyon magasan. Ezután jött a soft Eb, ott viszont folyamatosan azt szajkózták, hogy én vagyok a legjobb, nekem kell nyerni. Ez nem segített nekem, végig csak szenvedtem, de így is harmadik lettem. Az önbizalmamnak az sem tett jót, hogy attól a lánytól kaptam ki, akit az előző években magabiztosan vertem. Fizikálisan, mentálisan legyengültem, teljesen kimerültem. Nem volt más választásom, ki kellett vizsgáltatnom magam, ezért „tűntem” el több hónapra.

Jelenleg hogy érzi magát?

– Sokkal jobban, köszönöm, azt hiszem, felnőttem. Furcsa, de éppen akkor, amikor padlón voltam, megkeresett egy komoly szponzor, aki hamarosan hivatalosan is mögém áll. Immáron teljes erőbedobással azon dolgozom, hogy egyre jobb formába kerüljek. Ki szeretnék jutni majd a vb-re.