súlyemelés

2019.12.17. 18:50

Kitett magáért a Fehérvár Rugby Club-utánpótlás

A 2017-ben elhunyt olimpiai bajnok Földi Imre emlékére szervezett versenyről érmekkel megrakodva érkeztek haza a Fehérvár Rugby Club súlyemelő-szakosztályának fiatal versenyzői.

Dévai N. Csaba

Fodor Ádám tejesítménye is aranyérmet hozott

Fotó: Fehérvár Rugby Club

Rögtön a legkisebbek között sikerrel nyitott az FRC, kölyök korosztályban 36 kg súlycsoportban ugyanis Shável Anna, Bódis-Szabó Katinka tanítványa az első helyet szerezte meg. Szintén – a november végén magyar bajnoki 2. helyet szerző – Bódis-Szabó tanítványaként Kiss Mercédesz ifjúsági korosztályban 42 kg szakítás és 50 kg lökést követően első helyen végzett.

Fodor Ádám tejesítménye is aranyérmet hozott
Fotó: Fehérvár Rugby Club

A fiúk sem maradtak érmek nélkül, Fodor Ádám serdülő korosztályban 67 kg súlycsoportban 40 kg szakítás és 49 kg lökés után szerzett aranyérmet. Maradva az ifi korosztálynál Nagy Ferenc 89 kg súlycsoportban elért 71 kg szakítása és 90 kg lökése hozott aranyat. Rémai Vencel a serdülők 81 kg súlycsoportjában 38 kg szakítás és 50 kg lökést követően állhatott a dobogó legfelsőbb fokára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában