Foci

2020.01.21. 20:14

A labdarúgás mindenek felett – Születésnapján köszöntötték Németh Jánost

A 75. születésnapját ünneplő fehérvári futballvezetőt, Németh Jánost köszöntötték barátai.

Horog László

Németh János (balra) kedvenc játékosával, Karsai Lászlóval

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Hetvenöt év nagy idő, ám akad, akin nem fog az idő. Ilyen a MOL Fehérvár FC utánpótlás technikai vezetője, a korábban a felnőtt együttesnél is hasonló pozícióban ténykedő Németh János, aki hétfőn ünnepelte születésnapját. A teljesség igénye nélkül, eljött többek között Berzi Sándor, a Vidi korábbi ügyvezetője, Gellei Imre szövetségi kapitány, Bérces László, Bódis Gyula, Karsai László, Fister Ferenc, Tiber László, Csongrádi Ferenc, Hartyáni Gábor és Szabó József. Elsőként Berzi Sándor beszélt, elmondta, a magyar futball szinte minden szereplője ismeri és tiszteli az ünnepeltet.

– Két éven át voltam ügyvezető a Vidiben, 2008-tól 2010-ig, majd visszatértem az MLSZ-be. Az első pillanatban már otthon éreztem magam a klubnál, Németh Janinak is köszönhetően. Irigylésre méltó, hogy ő nem öregszik, kívánom, hogy még sok szülinapi buliján vegyünk részt közösen és találkozzunk a meccseken!

Németh János (balra) kedvenc játékosával, Karsai Lászlóval
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Gellei Imre megjegyezte, hosszú évtizedeken át ellenfélként jött Fehérvárra a klubcsapataival, mégis mindig családtagként fogadták.

– Ezt Németh Jánosnak és kollégáinak köszönhettem. Mindig élmény volt megérkezni a Sóstói Stadionba, ahogy véget ért a meccs, ellenfelekből ismét nagyon jó barátok lettünk. A fehérvári labdarúgás nagyon sokat köszönhet a technikai vezetőnek, aki szenvedélyesen szereti a focit, ez az élete. Két éven át közösen is dolgoztunk, amikor a felcsúti akadémia és a fehérvári utánpótlás együttműködött. Remek időszak volt.

Németh János soha nem titkolta, nagyon sok, kiváló futballistával dolgozhatott, a kedvence Karsai László, azaz Sunyi volt. A kiváló középpályás pár szót mondott az ünnepségen.

– Örülök, hogy Németh Janinak évtizedek óta barátja lehetek, valamint annak is, hogy meghívást kaptam a rendezvényre. Jó találkozni, beszélgetni a futballról.

Az ünnepelt közölte, fél évtizede, a 70. szülinapjára is sokan eljöttek, reméli, nem lesz ez másként öt év múlva, a 80. alkalmával rendezendő összejövetelen sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában