Jótékonyság

2020.05.08. 14:29

Folytatódott a Mol Fehérvár FC eFoci Gála, Georgi Milanov lépett a gyepre – Frissítve

Az első adásban csütörtökön Hangya Szilveszter játszott lelkes szurkolók ellen a virtuális térben, míg pénteken 14:30-tól a Vidi bolgár középpályása, Georgi Milanov mutatja be tudását a kontroller mögött. Minden szerzett góllal a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot támogatják.

Elekes Gergő

Hetente kapott edzésterv alapján készül Milanov Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: Nagy Norbert

Az adás során nemcsak a mérkőzéseken lehet szurkolni, hanem egy-egy interjú keretében jobban megismerhetjük a játékosokat, a találkozók között pedig vidis kvízeken tesztelhetik tudásukat a szurkolók, értékes nyereményekért – közölte a klub hivatalos oldalán.

A szakkommentátori fülkében, csakúgy mint csütörtökön, hazánk egyik legismertebb youtubere, Nessaj foglal helyet.

Szurkolásra fel!

Frissítés

Milanov egy erős kezdéssel, rögtön az első mérkőzésen 5-0-ás győzelmet szerzett, méghozzá úgy, hogy egy tizenegyest nem is sikerült értékesítenie. Ezen sikerült javítani a második találkozón, amikor is ismét büntetőrúgáshoz állt oda játékosával, ezúttal pedig betalált. A második mérkőzés végül rendkívül izgalmasra és kiegyenlítettre sikerült, a bírói sípszó után aztán Milanov örülhetett győzelemnek.

A harmadik összecsapás során olyat láthattunk, amit csak a virtuális világban, hiszen két FC Barcelona állt fel egymással szemben. Egészen idáig nem találtak legyőzőre a Vidi játékosai, itt azonban megszületett egy első X, 2-2-es eredménnyel vonultak az öltözőbe a csapatok.

A negyedik mérkőzésen Milanov futott az eredmény után, hisz 0-2-es hátrányból kellett megvédenie becsületét. Sikerült is neki, az utolsó pillanatokig küzdött, és 2-2-re mentette a meccset. A játékos a közvetítés során elmondta, ezért a 2-2-ért kellett a nap folyamán a leginkább megizzadnia.

Ezt követően Nessaj is a virtuális gyepre lépett. A mérkőzés kicsit nyögvenyelősen indult, ám a második félidő elején végül sikerült a videósnak betalálnia. 1-0. Nem kellett sokat várni azonban a válaszra, az 56. percben kiegyenlített az ellenfél. 1-1.

Erős ellenfele volt a házigazdának, végül 3-1-es vereséget szenvedett el, így a nap végén végül 19 gólnak és újabb 285.000 Ft-nak örülhettek a szervezők. A két nap alatt összesen 675.000 Ft gyűlt össze a szeretetszolgálat részére.

A gála jövő héten szerdán, május 13-án Boban Nikolovval folytatódik, május 15-én pedig Tamás Olivér következik.

Nézd meg Fyrexxx 🔴 NESSAJ 🐧 eFoci Gála by MOL Fehérvár FC ⚽ #AD【!SUB◽️!CHEER◽️!JATEK◽️!LOOT◽️!FAQ◽️!INFO】#520 című tartalmát a twitch.tv weboldalon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában