jégkorong

2020.06.10. 22:14

Ifj. Ocskay is az álomhatosban

A szeptembertől nevet váltó EBEL szavazásra hívta az osztrák bázisú jégkorongligában szereplő csapatok szur­kolóit, hogy szavazzák meg együttesük eddigi álomsorát.

Ferencz Balázs

Fotó: pixabay.com

Hetényi Zoltán – Antonin Manavian, Rick Jackman – ifj. Ocskay Gábor, Frank Banham, Palkovics Krisztián. Ez az az álomsor, melyet a Hydro Fehérvár AV19 drukkerei összeállítanának a kék-fehérek eddigi EBEL-játékosaiból. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az EBEL örökranglistáján a fehérváriak a hetedik helyet foglalják el eddigi teljesítményük alapján a 15 szereplőből. Az osztrák bázisú nemzetközi bajnokság megújulásával zárul egy korszak, melynek mementói lehetnek az elkészült rangsorok. Ami az álomsort illeti: Hetényi Zoltán 2004-ben szerepelt először Székesfehérváron, majd hét évig őrizte a Volán kapuját. A DEAC mostani hálóőre kétszer lett az év legjobb magyar kapusa. A kanadai Rick Jackman 2014-ben Stanley-kupa-győztesként érkezett, most 41 éves, 2017-ben vonult vissza. A francia Antonin Manavian a 2015/2016-os szezon közben érkezett, majd 2018-ig játszott kék-fehérben. Legutóbb a Grenoble védője volt. Palkovics Krisztián 1028 mérkőzésen lépett jégre Székesfehérváron, 747 pontjával ő tartja a klubrekordot, a 2009-ben elhunyt ifjabb Ocskay Gábor pedig 815 alkalommal húzta magára a kék-fehér mezt, 525 pontot szerezve. A képzeletbeli sor harmadik tagja Frank Banham. A magyar válogatottban is szerepelt, 2013 és 2016 között volt a Volán játékosa, innen vonult vissza.

Vezető képünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában