Jégkorong

2020.06.05. 20:13

Régi-új csatárral erősített a DAB

Alakul az Acélbikák játékoskerete a 2020/2021-es idényre, a gárda egykori játékosa, Szappanos Dávid öt év után térhet vissza korábbi sikerei színhelyére.

Káldor András

Visszatért régi sikerei helyszínére Szappanos Dávid

Fotó: Klub

Ahogy Dave Leger vezetőedző és Kovács Bronson Zoltán hosszabbítását, úgy újabb igazolását is közösségi oldalán jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Ezúttal régi-új ismerőssel, Szappanos Dáviddal állapodott meg a klub.

A 33 éves, jászberényi születésű csatár az Újpest színeiben mutatkozhatott be a 2003/2004-es idényben a honi élvonalban, majd a Ferencváros, a Budapest és a Vasas Stars együtteseiben töltött el eredményes éveket, ám korántsem annyira jókat, mint 2011 és 2015 között, amikor a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát erősítette.

Visszatért régi sikerei helyszínére Szappanos Dávid
Fotó: Klub

Ebben az időszakban ugyan­is 214 alkalommal húzhatta magára a DAB mezét. Az osztrák másodosztályban, valamint a Mol Ligában összesen 212 pontot (97 gól, 115 assziszt) szorgoskodott össze, nem kis részt vállalva a csapat Mol Liga-győzelmeiből, valamint a Magyar Kupa és a Szuperkupa megnyeréséből.

A 2015/2016-os szezonban a MAC együtteséhez szerződött, majd két-két évet töltött el a Ferencváros, valamint a Hokiklub Budapest játékosaként, ám két meccs erejéig, kölcsönben a DVTK Jegesmedvéknél is jégre léphetett a szlovák Tipsport Ligában. A Hokiklubtól térhet most vissza régi sikerei helyszínére a magyar válogatottban eddig öt alkalommal szóhoz jutó csatár, ahol a remények szerint újra sok ponttal varázsol mosolyt a dunaújvárosi drukkerek arcára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában