Kiskút Tenisz Klub

2020.07.05. 21:39

Hibátlan mérleggel a rangadó előtt

A Kiskút Tenisz Klub együttese ellentmondást nem tűrő játékkal győzte le százhalombattai ellenfelét a női tenisz Szuperliga második fordulójában.

Dévai Nándor Csaba

A tavalyi Szuperliga-idényt bronzéremmel zárták végül a fehérvári egyesület tagjai

Fotó: Pesti Tamás (FMH-archív)

A pénteki, első játéknapon a fővárosi Fortuna ellen ragadtak ütőt a fehérvári klub játékosai, és rendkívül izgalmas párharc végén sikerült győzelemmel távozni Budapestről. Az eleje jól indult fehérvári szempontból, Kovács Zita két játszmában győzte le ellenfelét (6:1, 6:2), majd Pirók Alexa diadalmaskodott hasonlóan meggyőző teljesítménnyel, 6:4, 6:0. Udvardy Luca aztán még ennél is tovább ment, csupán egy játszmát veszített el a mérkőzés során, 6:1, 6:0-as sikert aratva.

A villámsikert (négy meccsgyőzelem kell a csapat győzelméhez – a szerk.) így már az egyesek során megszerezhette volna a Kiskút, ám ennél izgalmasabb forgatókönyvvel készült a sors. Előbb Szalay Réka kapott ki 2:6, 3:6 arányban, majd egy rendkívül fordulatos, közönségszórakoztató találkozót követően Fárbás Réka 2:6, 6:2, 7-10 arányban maradt alul fortunás ellenfelével szemben. A szuper tie break után megszerzett győzelem lendületet adott a fővárosiaknak, így a párosok előtti 3:2-es összesített állás a Fárbás-Kovács vereségével gyorsan 3:3-ra változott. A mindent eldöntő páros mérkőzésen Udvardy Luca és Pirók Alexa kettősének kellett szállítania a fehérvári sikert, és nem is okoztak csalódást: az ugyancsak szuper tie break­ig húzódó találkozó 4:6, 6:3, 10-8-as Kiskút-siker született.

A tavalyi Szuperliga-idényt bronzéremmel zárták végül a fehérvári egyesület tagjai
Fotó: Pesti Tamás (FMH-archív)

A második, vasárnapi fordulóban Százhalombattán volt jelenése a Fehérvár Kiskút TK hölgyeinek, és az előzetes várakozásoknak megfelelően sima győzelmet arattak. Mind az öt egyes mérkőzés vendég sikert hozott – mindössze egy szettet tudtak behúzni a battai lányok –, míg az immáron tét nélkül zajló két páros találkozó közül egyet-egyet nyert a két együttes.

Az első helyért küzdő Kiskútra hétfő 11 órától vár a legnagyobb kihívás, amikor a nagy rivális MTK-t fogadják majd Fehérváron.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában