Az akarat diadala volt

2020.09.09. 22:19

Változatos mérkőzésen múlta felül az Alba FKC riválisát

A K&H női kézilabda Liga 2. fordulójában az Alba Fehérvár KC ugyan a szünetben még vesztésre állt a Dunaújvárosi Kohász KA ellen, ám a pihenőt követően összeszedettebb játékot nyújtva két góllal felülmúlta megyei vetélytársát.

Káldor András

A női kézilabda NB I. 2. fordulójának megyei rangadóján az Alba Fehérvár KC kétgólos győzelmet (23-21) aratott a Dunaújvárosi Kohász KA együttese ellen. Az első félidőben még a vendégek vezettek, ám a szünet után a Fehérvár érvényesíteni tudta nagyobb rutinját és ezzel megszerezte első idei győzelmét.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

2020. február 21-én, pénteken játszott utoljára bajnoki mérkőzést a Köfém csarnokban az Alba Fehérvár KC együttese, a Szombathelyi KKA-tól elszenvedett egygólos vereség (33-34) jelentette a búcsút a koronavírus-járvány miatt kurtán-furcsán záródó idénytől. Azóta csupán az Érd elleni találkozóját tekinthették meg a fehérvári szurkolók közel egy hónapja. Ott már nagyon érződött, hogy a drukkerek ki vannak éhezve a kézilabdára, bizonyíték volt erre, hogy a felkészülési meccset cirka ötszázan tekintették meg.

Azóta nem telhettek meg a lelátók – igaz ez most sem történt meg –, de ezen a szorításon némileg engedett a Köfém SC vezetése. Mivel a Dunaújvárossal vívott megyei rangadók hagyományosan sok nézőt vonzanak, most is biztosak voltak abban a szervezők, hogy sokan látogatnak ki. Speciális szabályok nélkül ez azonban nem ment, hiszen senki nem akart kockáztatni, ezért a fehérvári klub csak úgy engedte be az érdeklődőket, hogy a csarnok bejáratánál testhőmérsékletet mértek, valamint mindenki szájmaszkot viselt az épületen belül.

Az, hogy nézők előtt játszanak, a vendégek számára is az újdonság erejével hatott, mert pénteki bajnokijukat, Rácalmáson ők is zárt kapuk mellett vívták a Szombathellyel.

A női kézilabda NB I. 2. fordulójának megyei rangadóján az Alba Fehérvár KC kétgólos győzelmet (23-21) aratott a Dunaújvárosi Kohász KA együttese ellen. Az első félidőben még a vendégek vezettek, ám a szünet után a Fehérvár érvényesíteni tudta nagyobb rutinját és ezzel megszerezte első idei győzelmét.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Jobban kezdett az Alba FKC, főleg Szabó-Májer Krisztina villogott a szélen, de aztán szép lassan magához tért a Kohász is, és Szalai Babett, valamint Kazai Anita jóvoltából utolérték ellenfelüket. Hosszú ideig egymás hibáiból éltek a csapatok – igaz, azokból akadt bőven – majd a 20. percben Szalai B. találata jelentette először azt, hogy a vendégek előnyhöz jutottak (8-9). A fehérváriak játékából ekkor a koncentrációt hiányolhattuk, számos kapufát lőttek, emellett ziccerek sorát hagyták ki. Nem is változott sokat a helyzet a pihenőig, csupán annyi történt, hogy az egykori fehérvári Kazai néhány pillanatra háromgólosra hizlalta csapata vezetését (9-12).

A pihenőt követően már az a Fehérvár futott ki, melyet látni szerettek volna a szurkolóik. 5-0-s rohamot indítottak, és ez meghatározó volt az összecsapás kimenetele szempontjából (15-12). Bár az egyenlítésre még futotta a Kohász erejéből, de a fordítás már nem jött össze, mert foggal-körömmel védte előnyét az Alba egészen a lefújásig. Döntő volt Utasi Linda beállása, aki szinte rögtön góllal nyitott, számos gólpasszt adott a folytatásban, majd még kétszer vette be az amúgy remekül védő és két üres kapus gólt szerző Hlogyik Petra hálóját.

Afentaler Sára (a labdával) fontos gólokat lőtt a megyei rangadón, jól játszott
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Meghatározó volt, hogy a szünetben rendbe tettük a védekezésünket, jobban lezártuk a területeket, és ez volt a kulcsa annak, hogy fordítani tudtunk. Ez a siker óriási csapatmunka volt, nagyon éhesek voltak a lányok a győzelemre! – mondta Deli Rita a lefújást követően.

Vágó Attila elismerte, hogy megérdemelten nyert ellenfelük, bár többször is a kezükben volt a lehetőség.

– Rosszul kezdtük mind a két félidőt, számítottunk arra, hogy a Fehérvár erős tempót fog diktálni, ez be is igazolódott. Sajnos több butaságot is elkövettünk – fogalmazott a szakember a mérkőzés után.

Jegyzőkönyv

Alba Fehérvár KC – Dunaújvárosi Kohász KA 23-21 (10-12)

Székesfehérvár, 500 néző. Vezette: Őri Erika, Pozdena Erika

Alba FKC: Pijevic – Szabó-Májer 3, Boldizsár, Afentaler 3, Bardi 3, Triscsuk 3 (2), Szarka A. 2. Csere: Dányi (kapus), Temes 3 (1), Vashchuk, Háfra L. 2, Varga E., Gerháth K., Töpfner, 1, Utasi 3. Edző: Deli Rita

Dunaújvárosi Kohász KA: Hlogyik 2 – Horváth G., Barján 2, Szalai B. 2, Nick 2, Ferenczy, Kazai 3. Csere: Babovic (kapus), Dabevszka, Román 5 (5), Jovovity 1, Mihály 3, Schatzl Natalie, Krupják-Molnár 1. Edző: Vágó Attila

Kiállítások: 8, ill. 8 perc

Hétméteresek: 4/2, ill. 7/5

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában