remekeltek a sportolók

2020.10.19. 21:49

Palotai félmaraton, székesfehérvári siker

A 33. Várpalotai Félmaratonon remekeltek a fehérvári öttusázók és triatlonisták. A Bakony lábánál a többi között Alekszejev Tamara, a Dévay fivérek és Janota Zoltán is dobogóra állhatott.

Németh Krisztián

A Dévay testvérek között Alekszejev és Ormándi

Fotó: Dévay

Bár vasárnap a szombati „télhez” képest remek volt az időjárás, teljesen érthető okból sajnos sokan lemaradtak a versenyről, mivel a koronavírus-járvány megfékezésének érdekében meghozott kormányzati intézkedésekkel összhangban a szervezők 499 főben maximalizálták a résztvevők számát.

Összességében persze az is nagy dolog, hogy az egészségügyi ajánlások betartása mellett sor kerülhetett a több mint három évtizedes múltra visszatekintő tömegsportrendezvényre.

Az Alba Öttusa SE versenyzői közül „civilben” Alek­szejev Tamara és Ormándi Rebeka is átruccant Várpalotára, és ha már ott voltak, ki is sajátították maguknak 21 kilométeren a dobogó első és második fokát. Az abszolút értékelésben Tamaránál csak öt férfi futott jobb időt, 1:32:26-os idővel nyerte meg a számot. Klubtársa 1:34:06-tal futott célba.

Ugyanezen a távon a férfiaknál elképesztően szoros volt a befutó! Janota Zoltán, a székesfehérvári Family Tree Triatlon SE vezetőedzője Bátor Péterrel vívott az utolsó métereken. Utóbbi egyetlen másodperccel előzte meg a tizenhétszeres Ironmant. Janota előbb levezényelte a bemelegítést a verseny előtt, majd 1 óra 23 perc 10 másodpercces idejével felállhatott a dobogó második fokára.

A Dévay testvérek között Alekszejev és Ormándi
Fotó: Dévay

A 10,5 kilométeres távon a férfiaknál a két fehérvári triatlonos, Dévay Márk és Dévay Zsombor végzett a dobogó felső két fokán 34 perc 21 másodperc, illetve 35:15-ös idővel.

Öt kilométeren is örülhettünk remek fehérvári eredményeknek: a nőknél a második helyen zárt Bognár Katalin (Family Tree Triatlon SE), a férfiaknál klubtársa, Németh-Bucsi István ötödikként haladt át a célvonalon.

A 2 kilométeres táv népes mezőnyében is jutott kupa a Family Tree-nek: Reizer Dorka hajszálnyival lecsúszva az ezüstéremről harmadikként futott át a célvonalon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában