párbajtőr

2020.12.28. 07:28

Kovács Gergely és a csapat sikere

Nagy sikert ért el az Alba Regia Vívó Akadémia SE férfi párbajtőrcsapata az országos bajnokságon. A fehérváriak a negyedik helyen zártak. Kovács Gergely egyéniben is jól szerepelt, az ötödik lett.

Németh Krisztián

Kovács Gergely jó eséllyel a felnőtt világkupán is indulhat

Fotó: a klub

December 18–19-én a fővárosi BOK csarnokban tartották a sportág hazai seregszemléjét. A járvány az Alba Regia élversenyzőit sem kímélte, ezért is nagy siker az ob-n elért eredmény. Kovács Gergely hathetes kihagyás után óriási meglepetésre korábban harmadik lett a felnőttválogatón, de az első éves ifi az ob-ra is tartogatott puskaport.

– Geri a remekül sikerült körvívás után táblaegyesként kezdte az egyenes kieséses szakaszt, a legjobb 32 közé jutásért Demeter Bencét egytusos asszóban győzte le, majd a Rióban csapatban bronzérmes Somfai Péteren is túllépett, ám a legjobb nyolc között kikapott Bányai Pétertől – újságolta tanítványáról, egyben fiáról Kovács László vezetőedző.

Kovács Gergely jó eséllyel a felnőtt világkupán is indulhat
Fotó: a klub

A fiatal titán Háder Rolanddal és Mahringer Joseffel csapatban is szárnyalt és közel volt a bronzéremhez!

– A nyolcba jutásért a toronymagas esélyes BVSC-t vertük ki, az elődöntőben a Vasas első csapata állított meg minket. A bronzmeccsen az angyalföldiek második gárdája ellen javíthattunk, ám 40-37-nél sajnos Mahringer egy kicsit elfáradt, de így is remek eredmény a 4. hely.

A nőknél egyéniben Salamon Réka a 16., Kollár Kincső a 32. helyen zárt, a fehérvári klub kadet és junior vívókból álló női csapatát a rutinos Honvéd állította meg a legjobb 16 között. Kovács Gergely, a felnőtt ranglista 10. helyezettje izgalmas időszak elé néz. Ha jól sikerülnek az év eleji válogatók, akár a felnőtt Világkupákon is pástra léphet!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában