jéghoki

2020.12.22. 22:31

Megint jobbak voltak

Kedden szorosabb, de cseppet sem parázs meccsen verte 4-2-re a Hydro Fehérvár AV19 a Salzburgot. Hári Jánosék csak rosszabb gólkülönbséggel állnak az ICEHL második helyén!

Németh Krisztián

Minden okuk megvan az örömre! Huszonnégy óra alatt kétszer győzték le a Salzburgot

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

– Esélye sem volt a Salzburgnak, parádés játékot nyújtottunk, le a kalappal a csapat előtt. Mindenben felülmúltuk őket – emlékezett a kedd esti találkozó előtt az egy nappal korábbi hét-nullás diadalra Palkovics Krisztián, a klub elnökségi tagja. Emlékei szerint 2012-ben, amikor – többek között az ő góljával – 7-1-re verték el az osztrákokat idegenben, nem volt ennyire egyértelmű a fölényük.

– Biztos, hogy szoros meccs lesz, vélhetően fejmosást kaptak, ma bizonyítaniuk kell, különben lehet, hogy fejek fognak hullani – árulta el várakozásait a 173-szoros válogatott jégkorongozó.

Így is lett, legalábbis az első húsz percben.

A Salzburg határozottan kezdett és már a meccs legelején majdnem gólt ütött a hétfői találkozón kapuban álló Jaroslav Janus helyén védő Kornakker Dánielnek. Alig több mint hat perc telt el a meccsből, amikor vezetést szereztek a vendégek. A kék vonalról Derek Joslin bombázott a kapuvas alá, 0-1. Ám mielőtt elkezdtek volna jobban fújtatni a vörös bikák, uszkve negyven másodperc múlva jött az egyenlítés. Michael Caruso korongja találta meg az utat a ketrec bal felső sarkába, 1-1. Aztán le is törték az RB Salzburg szarvát Hári Jánosék. Még mindig az első tíz percben jártunk, amikor Anze Kuralt a védője meglehetősen laza szorításában gyönyörűen fordult kapura és bevarrta a fordítást jelentő találatot, 2-1! Az erősödő salzburgi rohamok a harmad utolsó öt percére kanyarodva góllá értek, Rick Schofield egyenlített, 2-2. Egy híján megint négyet kapott a hétfőn lecserélt Jean Philipp Lamoreaux az első harmadban, erről pedig Toni Kähkonen gondoskodott, a finn csatár a hajrában lőtt kapuvas alá, 3-2.

Minden okuk megvan az örömre! Huszonnégy óra alatt kétszer győzték le a Salzburgot
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Az amerikai hálóőr nem sok jó emléket gyűjtött ebben a két napban Székesfehérvárról, de valamelyest kompenzálta rémálmát, ugyanis a középső harmadot – a párharcban az ötödiket – lehozta kapott gól nélkül. Ebben a játékrészben többször lőtt a Salzburg, de a Fehérvárnak is akadt ziccere, Kuralt például egyedül törhetett kapura. Meglepően puhán gördült az összecsapás, egyetlen kiállítást sem hozott az első két harmad. Nem ittak vért a vendégek a hétfői kudarc után, az AV19 pedig tartotta egygólos előnyét.

A harmadik játékrész elején viszont némileg kemény tömegjelenet adódott a Salzburg kapuja előtt, a kavarodásban Kuralt kotorta a gólvonal mögé a korongot, 4-2.

A vendégek agressziót nélkülöző játéka semmit sem von le a Hydro Fehérvár AV19 érdemeiből, de a Salzburg olyan puhán állt bele bizonyos szituációkba, mint a Kuralt gólját „csekkoló” videózás alatt felharsanó karácsonyi kürtmuzsika. Persze jó csapat ellen hiába is keménykedtek, három perccel a vége előtt már kapusukat lehozva támadtak. Hiába. Megint győzött az AV19!

Jegyzőkönyv

Hydro Fehérvár AV19–Salzburg 4-2 (3-2, 0-0, 1-0)

Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Rencz, Nagy A., Muzsik, Váczi.

Fehérvár AV19: Kornakker – Campbell, Stipsicz, Kuralt 2, Hári, Hargrove (2) – Szabó B., Caruso 1 (1), Petan (1), Bartalis, Erdély (1) – Szabó D., Geiger (1), Szita (1), Kähkonen 1, Mihály (1) – Kovács A.. Vezetőedző: Antti Karhula.

Salzburg: Lamoureux – Hochkofler, Chorney, Huber, Schofield 1, Raffl (1) – Rattensberger, Joslin 1, Hughes, McIntyre (1), Schütz – Pallestrang, Viveiros, Feldner, Baltram, Lutz – Pilloni, Leonhardt. Vezetőedző: Matt McIlvane.

Kiállítások: 2, ill. 0 perc

Kapura lövések: 24-23

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában