Kétszer is visszajött a meccsbe

2020.12.01. 22:24

Szoros lett a végjáték, megérdemelte volna a pontszerzést a Fehérvár AV19

Vezetést szerzett, majd hátrányba került, és bár egyenlíteni nem sikerült kétszer is visszajött a meccsbe a Hydro Fehérvár AV19 Salzburgban. 4-3-ra győztek a házigazdák az ICE Hockey League keddi játéknapján.

Németh Krisztián

Ezúttal jobb teljesítménnyel rukkoltak elő Salzburgban Timothy Campbellék (jobbra)

Fotó: GEPA

Négy napon belül másodszor fordult meg Szoboszlai Dominik „városában” a Hydro Fehérvár AV19. A fiatal fehérvári futballistához hasonlóan a Salzburg jégkorongcsapata is bomba formában van. A két AV19 elleni meccs között 10-2-vel nullázták le a második helyen álló Grazot. Nemhiába csalóka a Salzburg hatodik helye a tabellán – ahogy a Fehérvár harmadik pozíciója is –, de mindössze tizenegy lejátszott meccsel reális.

A múlt heti fellépésükhöz képest sokkal jobban kezdtek a vendégek, az első tíz percben kontrollálták a játékot, és veszélyesen támadtak. A házigazdákat sem kellett félteni, egy késleltetett kiállítás alkalmával hat az öt ellen okoztak először igazán zavart a fehérvári kapunál. Az AV19 bátorsága gólt érdemelt a játékrész derekán: emberhátrányban, egy buli után saját harmadából kapott Hári Jánostól pazar indítást Colton Hargrove, majd a sérüléséből visszatérő legeredményesebb fehérvári egy az egyben túljárt Jean Phillip Lamoreaux eszén, 0-1! A Salz­burg beleerősített, egy hanyagul visszatett korong pedig komoly bajt okozott, de nem akkorát, mint az a gyors akció, melynek végén Paul Huber egyenlített a 12. percben, 1-1. Florian Baltram aztán a kapu torkából lőtt fölé, és bár a Fehérvár nem játszott alárendelt szerepet, a harmad vége felé inkább a Salzburg játékában volt benne gól.

Ehhez a szünet után az egyébként meggyőző teljesítményt nyújtó Jaroslav Janus kapus is kellett, aki huszonöt másodperccel a játékrész kezdete után a kapu mögött eladta a korongot, John Hughes-nak csak beütnie kellett, 2-1. Ekkor már inkább a házigazdák akarata érvényesült, és bár a harmadban három emberhátrányt is kivédekezett az AV19, egyenlő létszámban John Peterka szólójával nem tudtak mit kezdeni, 3-1.

Ezúttal jobb teljesítménnyel rukkoltak elő Salzburgban Timothy Campbellék (jobbra)
Fotó: GEPA

Janus jóvátette hibáját védéseivel, volt, hogy Szabó Dani vetődése is kellett ahhoz, hogy ne nőjön tovább a gólkülönbség. Nyomott a Salzburg, ám a 46. percben szépített a Fehérvár! Sárpátki Tamás lövése a lehető legszerencsésebben váltott irányt Szita Donát korcsolyáján. A fiatal csatár szezonbéli első góljával mínusz egyre feljött az AV19, 3-2! Sőt, nagyon közel járt az egyenlítéshez, ám Hári János a kapuvasat találta el.

Sajnos a Salzburg hatodik emberelőnyös szituációjára már nem volt ellenszere a vendégeknek. Tíz perccel a vége előtt Peterka közeli lövése elzúgott Janus mamutja mellett, ezzel megint kettővel mentek az osztrákok, 4-2. Janusra volt szükség a kapuban, hogy Yannic Pilloni szólója után ne nőjön tövább a különbség. Ellenben csökkent, amikor Alexander Petan talált be és szorossá tette a végjátékot, 4-3! Az utolsó percben hálóőrét lehozva hat az öt ellen ment a Fehérvár, de csak kapura lövésekig jutottak, az egyenlítés nem sikerült.

JEGYZŐKÖNYV

RB Salzburg–Hydro Fehérvár AV19 4-3 (1-1, 2-0, 1-2)

Salzburg, zárt kapuk mögött. V.: Rohatsch, Siegel, Bedynek, Kontschieder.

Salzburg: Lamoureaux – Chorney, Heinrich, Hughes 1, Baltram, Raffll – Schreier (2), Joslin (1), Skille (1), Schofield (1), Peterka 2 – Pallestrang, Viveiros, Feldner, Predan, Schütz – Jakubitzka, Hochkofler (1), Pilloni, Huber 1. Vezetőedző: Matt Mcilvane.

Fehérvár AV19: Janus – Campbell, Stipsicz, Kuralt, Hári (1), Hargrove 1 – Vas M., Caruso, Petan 1, Bartalis, Erdély (1) – Szabó D., Geiger, Szita, Sárpátki, Mihály – Kovács A.. Vezetőedző: Antti Karhula.

Kiállítások: 6, ill. 14 perc

Kapura lövések: 37-26

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában