futás

2021.01.02. 09:00

Nekivághatunk – kirajzolódott a térképre: 2021

Az ötletgazda Vízer Dániel futónagykövet: hat éve ő találta ki, hogy január elsején különböző évszámokat, feliratokat „futnak a térképre”. Az új év első napján, most pénteken jelesül azt, hogy 2021.

V. Varga József

A naptár lapjai elfogytak, az óramutató átkúszott a 12-es számon, pezsgőt bontottunk és koccintottunk… Elbúcsúztunk az óévtől, s köszöntöttük az újat. Egy boldogabbat talán! Oldás és kötés – jut eszembe Jancsó Miklós filmjének címe. Bizony, kötésből kijutott nekünk. Kapcsolgatom a tévé távirányítóját: valahol a világban tűzijáték szikrázik, egy másik csatornán Republic-dal szól. Cipő énekli: „Egyszer mindenki eljön, / Egyszer mindenki itt lesz, / Örökre megtalálhatsz, / Örökre elveszíthetsz. / Ne sírj, úgyis mindegy, / A lovacska elszaladt, / Felhők között a Nap, / Felhők között a Nap.” Álomba szenderülök, de reggel már indulok is „bevetésre”, hiszen a napilapkészítést nem lehet befejezni, esetleg egy kicsit abbahagyni, aztán venni egy nagy levegőt, és folytatni… A futóközösség tagjai a Huba utca Kadocsa utcai csatlakozásánál adtak egymásnak randevút pénteken délelőtt. Az ötletgazda Vízer Dániel futónagykövet: hat éve ő találta ki, hogy január elsején különböző évszámokat, feliratokat „futnak a térképre”. Most, az új év első napján jelesül azt: 2021

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az aktív futóközösség tagjai, az ifjú hölgyek és urak a Huba utca Kadocsa utcai csatlakozásának magasságában adtak egymásnak randevút január elsején délelőtt. Az óévbúcsúztatás és az új esztendő köszöntésének mámora már tovaszállt, mindenki friss és fitt.

Most majd a futás mámorossága járja át a testeket, lelkeket – jegyzi meg mosolyogva az egyik fiatalember. (Dánielék szilveszter napján néhányan a Velencei-tavat futották körbe.)

– Boldog családapa, angol nyelvtanár, jazzénekes és zenész, a Vox Mirabilis kamarakórus tagja – nyújtja át audio névjegyét Vízer Dániel még a start előtt. – És futok. Sokat.

A naptár lapjai elfogytak, az óramutató átkúszott a 12-es számon, pezsgőt bontottunk és koccintottunk… Elbúcsúztunk az óévtől, s köszöntöttük az újat. Egy boldogabbat talán! Oldás és kötés – jut eszembe Jancsó Miklós filmjének címe. Bizony, kötésből kijutott nekünk. Álomba szenderülök, de reggel már indulok is „bevetésre”, hiszen a napilapkészítést nem lehet befejezni, esetleg egy kicsit abbahagyni, aztán venni egy nagy levegőt, és folytatni…
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Komolyabban 2012 nyarán kezdett futni, előtte az úszás és a kerékpározás jobban érdekelte. A sógorával akkor vette a fejébe, hogy márpedig elindulnak a nagyatádi hosszútávú extrém triatlonversenyen. Ahhoz bizony elkelt a futás!

Hat éve Székesfehérvár egyik futónagykövete, a címmel – ami elsősorban közösségszervező tevékenységet takar – a BSI, a Budapest Sportiroda tisztelte meg. (A BSI hálózata hazánkban a legnagyobb, tevékenységük a legösszetettebb.) Dániel nyolcszoros ironman, de a legbüszkébb ultraBalaton teljesítményére. A magyar tengert 2018-ban futotta körbe, a 221 kilométer önmagáért beszél. A Balaton szupermaraton (195 kilométer) négynapos egyéni versenyét ötször teljesítette.

– Szeretem a természetet, a jó levegőt, a szabadságot – emeli ki hirtelenjében. – A futás számomra elsősorban megméretés, de a problémamegoldást, az önmagamon való átlépést is jelenti, a befelé figyelést. Természetesen a futás a társaságról is szól, a beszélgetésekről, a barátságról.

Hatodik éve, hogy január elsején különböző évszámokat, feliratokat „futnak a térképre”
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Online csoportjuknak jelenleg harminc-negyven amatőr futó a tagja. Lelkesek, mindannyian nagyon szeretik a futást. A futónagyköveti közösség segítségnyújtást is jelent például az utazásoknál, a versenyeken, jó tanácsokkal szolgálnak egymásnak, átadják tapasztalataikat. Nyitottak, mindenkit várnak a soraikba.

– Rajthoz! – vezényli a kis diskurzust követően Vízer Dániel. Hogy jól kirajzolódjon a 2-es szám eleje is, körülbelül a Huba utca derekától indul aztán útjára a csapat. A mintegy 4,5 kilométeres távon a többi között az Álmos vezér, a Kisteleki, a Taksony, a Zsolt és a Botond utcán haladtak végéig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában