Most sem jutott pont

2021.02.23. 23:20

Hátrányból tette nyílttá a végjátékot a Fehérvár AV19

A Bolzano elleni pengeváltások első felvonására került sor kedden este az osztrák jégkorongliga középszakaszában. A Hydro Fehérvár AV19 kétgólos hátrányból is felállt a felsőház listavezetője ellen, de a pontszerzés ismét elmaradt.

Németh Krisztián

Hol a korong? De legfőképpen: hova lett a parádés helyzetkihasználás? Fotó: HCB/Vanna Antonello

Fotó: VANNA ANTONELLO

Micsoda meccs volt a két csapat januári csatája Dél-Tirolban, amikor Bartalis István emberhátrányos góljával sikerült legyőzni a Bolzanót! Ebből lehetett muníciót vételezni a fehérváriaknak, ami rájuk is fért. Eljött az idő arra, hogy a „kényelmes” játéknak búcsút intsenek. Antti Karhula elsősorban ezt a hozzáállást jelölte meg okként a Bécs elleni súlyos vereséget követően.

A Bolzano a Klagenfurttal küzd a felsőház első helyéért, és elég marcona hazai mérleggel büszkélkedhet, amit az is jelzett, hogy a hatodik percben már meg is szerezték a vezetést. De hogy! Fura volt látni, ahogy küzd a védelem, sehogy sem sikerült elkotorni a pakkot a keresztül-kasul korcsolyázó házigazdáktól, ennek az lett a vége, hogy Michael Halmo beütötte a vezető találatot, 1-0. Még mielőtt a házigazdák nagyon belelendültek volna sakk-matt helyzettel veszélyeztetett az AV19, de sikerült tisztázni a kapu torkában. Emberelőnyben még nem, aztán egyenlő létszámban már egalizálni tudott a Fehérvár. Egy bulit követően Colton Gargrove bombázott középről ellentmondást nem tűrően a Bolzano ketrecébe, 1-1.

Hol a korong? De legfőképpen: hova lett a parádés helyzetkihasználás?
Fotó: HCB/Vanna Antonello

Fontos volt, hogy az első szünetben egálban fújhassák ki magukat Erdély Csanádék, akik a középső harmad második felében sajnos nem tudták tartani a lépést a házigazdákkal. Addig viszont gyors pengeváltások pörögtek. Halmo egy csapásra verte át a kapust és egy védőt, a másik oldalon pedig egy remek ketrec mögül betett korongot Erdély vágott be, 2-2. Egy büntető azonban elvágta a vendéglendületet, legalábbis a gólok sorában. Megint Halmo volt eredményes. A 2013-ban az NHL-ben is bemutatkozó kanadai 27 perc alatt szerzett mesterhármast. A helyzetet Luca Frigo tetézte, aki újabb lapáttal tett rá a bolzanóiak előnyére, 4-2. Nem túl szívderítő gólarány az utolsó harmadra…

Mégis sikerült gyorsan feljönni mínusz egyre, miután némi bizonytalanságot követően Hári János emberelőnyben szépíteni tudott, 4-3! Olyannyira nyílttá vált a találkozó, hogy olykor a levegőben lógott az egyenlítés. Emberhátrányban (!) egy kisebb ziccert és egy ordító helyzetet hagyott ki a Fehérvár AV19. Irving Leland sajnos elemében volt a Bolzano kapujában. A véghajrában öt a négy ellen, miután Janus lekorcsolyázott, hat az öt ellen sem tudott betalálni Antti Karhula együttese, amely sorozatban harmadik találkozóján maradt pont nélkül az ICEHL-ben és a felsőház 5. azaz utolsó helyére csúszott le. Eddig egyetlen találkozót tudott megnyerni.

Jegyzőkönyv

Bolzano Foxes–Hydro Fehérvár AV19 4-3 (1-1, 3-1, 0-1)

Bolzano, zárt kapuk mögött. Vezette: Piragic, Trilar, Basso, Pardatscher.

Bolzano: Irving – Plastino, Stollery, Gazley, Findlay, Frank – Di Perna, Robertson, Miceli (1), Bernard (2), Halmo 3 – Tauferer, Fournier, Insam, Pitschieler, Giliati – Pietronero, Quinz, Glück, Frigo 1. Vezetőedző: Greg Ireland.

Fehérvár AV19: Janus – Campbell, Stipsicz (1), Hargrove 1 (1), Hári 1 (1), Kuralt – Horváth M., Caruso, Petan (1), Bartalis (1), Erdély 1 – Geiger, Szabó D., Sárpátki, Sarauer, Kähkönen – Szabó B., Szita, Lahti, Mihály. Vezetőedző: Antti Karhula.

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Kapura lövések: 27-22

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában