Roppanás, nem törés?

2021.02.19. 22:54

Mi történt? Ennyi gólt még nem kapott a szezonban a Volán

Nem jó napot, mondhatni a szezonban az eddigi egyik legrosszabbat fogta ki a Hydro Fehérvár AV19. A Bécs a középső harmadban fel­őrölte Antti Karhula együttesét, és 11-3-ra nyert. Nincs sok idő felállni a súlyos pofonból, vasárnap már Salzburgban szerepelnek a fehérváriak.

Németh Krisztián

Ezúttal – kivételesen – nem állt a helyzet magaslatán a Fehérvár védelme

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Elsősorban olyan stabil védekezéshez szoktatott hozzá minket ebben a szezonban a Hydro Fehérvár AV19, mint amilyet a meccs első tíz percében produkált. Ahogy ahhoz is, hogy az első adandó alkalommal letöri ellenfele szarvát. A 10. percben ez is bekövetkezett Alexander Petan gólja révén, 1-0.

De a folytatásban nem azt a filmet fűzték be Hári Jánosék, amit általában. A bécsiek két kipattanót értékesítve a tizenharmadik percre megfordították a találkozót, 1-2. Nem lehet mondani, hogy a fehérváriak nem vették fel a kesztyűt a vendégekkel, mert Hargrove és Wukovits bunyót is produkált. Csakhamar a hazai kapu is borult, de nem a pakktól, hanem szegény Patrick Antaltól, akinek a becsapódás után nagyon rosszul állt a kezén a bécsi kesztyű, könnyen lehet, hogy nem úszta meg csuklótörés nélkül. Mint ahogy az AV19 sem védelmi hiba nélkül. Sajnos a cserére koncentráltak a sorok a pakk helyett, úgyhogy Johnsonnak nem volt nehéz dolga, 1-3.

Ami a középső játékrészben következett, az még inkább szokatlan volt. Futószalagon jöttek a vendégek góljai: a mérkőzés 24. percében ez állt az eredményjelzőn: 1-6. Időközben Janus Jaros­lavot Gyenes Dávid váltotta a kapuban, elég hamar felavatták az osztrákok. Kétségkívül megroppant a Fehérvár. Kuralt és Kähkönen révén kétszer is szépített, más kérdés, hogy mindkettőre jött válasz, így maradt a közte öt, 3-8.

Ezúttal – kivételesen – nem állt a helyzet magaslatán a Fehérvár védelme
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Azért azt jó volt látni, hogy nem fukarkodtak Háriék a keménységgel, nem megalázott nyusziként, hanem acélos jégkorongozóként feszültek neki az igen jó napot kifogó vendégeknek.

Jó lett volna további szépítő találatokat is látni, de erre sajnos nem volt mód a záróharmadban. Ellenben a bécsiek tovább növelték az előnyüket, és közte nyolcnál álltak meg, 3-11.

A súlyos vereség tényétől függetlenül a Fehérvár a negyedik helyre csúszott a tabellán. Reméljük, csak átmeneti megroppanásról, semmint törésről van szó…

Jegyzőkönyv

Hydro Fehérvár AV19–Vienna Capitals 3-11 (1-3, 2-5, 0-3)

Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Soós, Zrnic, Hribar, Váczi.

Fehérvár AV19: Janus (Gyenes) – Campbell (1), Stispicz, Kuralt 1, Hári (2), Hargrove (1) – Horváth M., Caruso (1), Petan 1, Bartalis, Erdély – Szabó D., Gegier, Sárpátki, Sarauer, Kähkönen 1 – Szabó B., Szita, Lahti, Mihály. Vezetőedző: Antti Karhula.

Vienna: Starkbaum – M. Fischer, Wall 2 (2), Archibald (5), Vause (1), Besse 1 (1) – Gauthier (1), Piff (1), Loney 2 (2), Nissner 1, Antal – Peter (1), Johnson 1, Hartl 1, Wukovits (1), Bauer 1 (1) – Kittinger, Hackl, Rotter 1 (1), Artner 1, Richter. Vezetőedző: Dave Cameron.

Kiállítások: 16, ill. 22 perc.

Kapura lövések: 16-40.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában