A korábbi fehérvári edző a Gyirmótot vezette az NB I-be

A korábbi válogatott csatár együttese a DVSC mögött, a Vasas előtt ért célba a második helyen, pedig az NB II-es szezonkezdés előtt mindenki biztosra vette a debreceni piros-fehérek és az angyalföldi piros-kékek feljutását. Azonban a Gyirmót másként gondolta. Csertői Aurél egyik legnagyobb sikerét érte el edzőként, immár tizenöt éve, a Videotont vezette diadalra, Magyar Kupát nyert 2006 júniusában, a klub történetének első trófeáját szerezve. Később dolgozott Sopronban, kétszer Szombathelyen, Győrben, Kecskeméten, Tatabányán, majd 2014-től öt éven át Pakson. Két éve ült le az akkor NB II-ben szereplő gyirmótiak kispadjára.

Bukdácsoltak az elején, el kellett fogadtatnia magát

Amikor arról faggatom, edzői pályafutását szemlélve, melyik polcra helyezi a mostani ezüstöt, azaz a feljutást, azonnal rávágja: nyilván előkelő helyre. 2019 nyarán a második vonalban bronzérmes együttest vett át, amelynek célja az élmezőnyben maradás volt. Bukdácsoltak az elején, ő sem igazán ismerte a másod­osztályt, ráadásul el kellett fogadtatnia magát a csapattal.

– Azonnal nem lehet csodát tenni, meg kellett ismernünk egymást a játékosokkal. Tavaly márciusban a 7. pozícióban tanyáztunk a bajnokságban, amikor a járvány miatt megállt minden, nem is volt esélyünk a feljutásra, a helyezésünk akkor reálisnak számított. Most úgy vágtunk neki, a 3–6. helyre szeretnénk befutni, ezzel szemben ezüstérmesek lettünk, tehát NB I-esek. Nehéz idényen vagyunk túl, végig tudtuk, nem szabad hibáznunk. Ott tartózkodtunk az élmezőnyben, a Vasas nyíregyházi vereségével jöttünk fel a második helyre, amit meg is őriztünk, az utolsó fordulóban a Békéscsabát vertük 4-0-ra.

Csertői 2013-ban kezdte edzői pályafutását korábbi csapatánál, Győrben, majd a Balaton FC Siófok és a Videoton következett. Mindkét helyen remekül dolgozott, ráadásul mindkét gárda komoly anyagi gondokkal küzdött. A déli partiakkal komoly esélye volt a dobogóra, végül 4. lett, a Vidivel az első esztendőben 6. helyen zárt, aztán következett a bajnoki bronzérem – végig harcban voltak az aranyért –, valamint a kupagyőzelem.

– Később Sopronban kieső csapatot vettem át, nem maradtam sokáig, Szombathelyen sokkal jobban alakultak a dolgok, feljutottunk a másodosztályból, majd újoncként bronzérmesek lettünk az NB I-ben, kiléptünk a nemzetközi porondra. Kecskeméten nehéz helyzetben levő gárdához írtam alá, kétszer nyertünk, emlékeim szerint háromszor döntetleneztünk, elindultunk felfelé, majd a tulajdonos megköszönte a munkámat. Győrben én fejeztem be a tavaszt, Pintér Attilát váltottam, az ősszel a második helyen voltunk, azonban a folytatásban kikaptunk az első fordulóban, valamint a Vidivel szemben kiestünk a kupából, a tulajdonos ismét az elődömet ültette a kispadra. Tatabányán nem időztem sokat, az NB II-es csapat önkormányzati segítséggel és nagy tervekkel indult, de gyorsan véget ért az együttműködésünk.

Aztán következett fél évtized Pakson. Végig ott voltak az élmezőnyben, zártak az 5., 6., 7. helyen, mindössze az utolsó idény volt küzdelmes, az utolsó előtti fordulóban maradtak az elitben.

– Pakson nyugalom és kiszámíthatóság volt, ezért is lehettünk sikeresek, Haraszti Zsolt ügyvezetővel harmonikusan dolgozunk. A 12 csapatosra szűkített bajnokságban hatalmas küzdelem zajlik a bennmaradásért. Ezúttal is természetesen erre készülünk, bár pontosan tudjuk, nagyon nehéz dolgunk lesz. Gyirmóton a két tulajdonos, a testvérpár, Horváth Ferenc és Horváth Ernő megteremti a szükséges feltételeket. Az új bajnokság augusztus másodikán kezdődik, a keretünk négy-öt helyen változik.