Úszás

2021.06.21. 21:59

Bordás Beatrix új távon is indulna majd

Bár az olimpia előtti utolsó verseny, a Budapest Open nemrég ért véget, a Hullám ’91 úszója, Bordás Beatrix már előretekint és várja az új évad kihívásait.

Beke Zsombor

Bordás júliusban már nekilát az alapozásnak

Fotó: Derencsényi I./MW

A Budapest Open után végérvényesen eldőlt, hogy Bordás Beatrix nem lesz ott a július végén rajtoló tokiói olimpián, mivel hiába rendelkezik B szintes idővel, de Senánszky Petra még jobbat úszott 50 méter gyorson, így ő utazhat Japánba. Az ötkarikás játékok előtti utolsó komoly hazai versenyen Bordás két számban mérettette meg magát 50 méteren, gyors-, és pillangóúszásban. Előbbin 25.92-vel Senánszky mögött második lett, utóbbi számban azonban nem talált legyőzőre a Tüske uszodában megrendezett viadalon. Az eredményekhez hozzátartozik, hogy az eseményre enyhe húzódással utazott el az úszónő.

– Gyorson egyáltalán nem voltam magammal megelégedve. Két hete kétszer is úsztam 25.4-et négy napon belül – kezdte értékelését Bordás. – Nem örültem az eredménynek, kicsit úgy éreztem, mintha kipukkadt volna a lufi, hiányérzetem van az egész versennyel kapcsolatban. Abban viszont volt pozitívum, hogy másfél évvel ezelőtt egy ilyen rosszul sikerült előfutam után visszaléptem volna. Most nem így tettem, és délután sikerült is két tizedet javítani az időmön, ami még szintén gyenge, de a reggelihez képest jobb. Az viszont tisztán látszik az elmúlt hetek versenyeiből, hogy fejben nagyon sokat erősödtem, ami a jövő évre nézve biztató. Sajnos az olimpia ezzel a versennyel végleg elúszott, viszont örömteli az, hogy életemben először sikerült egy B szintet úsznom. A pillangó a gyorshoz képest mérföldekkel jobban sikerült, de még így is gyenge időt úsztam. Ezt a 26.6-26.7-et folyamatosan tudom hozni, de már nagyon várom az áttörést és a még jobb időt.

Bordás júliusban már nekilát az alapozásnak
Fotó: Derencsényi I./MW

Bár az ősszel rajtoló szezonban még van jó néhány képlékeny megmérettetés, Bordás Beatrix edzőivel már elkezdte tervezgetni a versenynaptárat. A Hullám ’91 versenyzője azt sem tartja kizártnak, hogy 100 méteres távokon is elindul majd.

– Hosszú alapozást szeretnénk csinálni, mivel a tavalyi évben elkaptam a koronavírust és így az elmaradt. Jövőre szeretném kipróbálni magam a 100 méteres versenyszámokban is, amihez a kemény munka elengedhetetlen lesz. Elvileg csak szeptemberben kezdenénk, de már júliusban nekilátunk az edzéseknek, remélem, ez meghozza majd a kívánt hatást. Formálódik a versenynaptáram, meglátjuk mi az, ami belefér. Minél többet szeretnék versenyezni, mivel éles körülmények között jobban kijönnek a hibák, mint edzésen. A téli rövid pályás szezonnal kapcsolatban vannak még kérdőjelek, hiszen a szövetség jelenlegi álláspontja az, hogy a rövid pályán a nemzetközi eseményeken csak az olimpiai résztvevők indulhatnak. Szeretnék egy olyan figyelemreméltó időt úszni, hogy legalább a rövid pályás Eb-re elvigyen a szövetségi kapitány. Érdekes és hosszú szezon lesz, kíváncsian várom mi sül ki belőle.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában