tenisz

2021.06.29. 21:20

Dobogós Kiskút

Ahogy várható volt az első hét sikerei után, a Kiskút Tenisz Klub a harmadik helyen zárt az egyesületi pontversenyben a korosztályos Vidék Bajnokságon. Kiemelkedő siker ez!

Németh Krisztián

Badics Mila és Kántor Anna a 18 éves lányok között aratott győzelmével járult hozzá a sikerhez

Fotó: a klub

Balatonbogláron tizennégy napon át zajlottak a küzdelmek, és már az első héten is sok dobogós és értékes helyezést gyűjtöttek be a Kiskút TK fiataljai. A megmérettetés második felében sem adták alább, így az egyesületi pontversenyben az SVSE (347 pont), és a Gellért SE (194,5) mögött a harmadik helyet szerezték meg 177 ponttal. – Az előző évekhez képest ez nagy előrelépés, amit még úgy is sikerült elérnünk, hogy nem tudtunk minden korosztályban versenyzőt indítani – tudtuk meg Pákai Norberttől, a Kiskút Tenisz Klub edzőjétől.

– A 14 éves fiúknál nem képviseltettük magunkat, ami nagy hátrány a többiekkel szemben. Ellenkező esetben még előkelőbb helyen is végezhettünk volna. Bízom benne, hogy ez a siker elindít egy folyamatot a helyi utánpótlásban, bízunk benne, hogy még több gyerek kezd el teniszezni, vagy a versenyzés felé orientálódni. Szerveztünk már évadzáró házi bajnokságot tanfolyamos gyerekeknek, hogy minél inkább megjöjjön a kedvük a versenyszerű teniszezéshez is. Ha a Covid engedi, akkor szeretnénk sok hasonló ilyet bonyolítani. Az országos gyerekteniszprogram is jó lehetőséget kínál a Play and Stay program révén, ebben is nagy lehetőségek vannak. Bízom abban, hogy ez a siker lökést ad az utánpótlásunknak.

Badics Mila és Kántor Anna a 18 éves lányok között aratott győzelmével járult hozzá a sikerhez
Fotó: a klub

A Lotto Korosztályos Vidék Bajnokság első hetében többnyire a lányok szállították a sikereket Balatonbogláron. A verseny második felében a fiúk is felzárkóztak. – A 16 éves fiúknál Budai Zoltán és Kurucsai Dominik csapatban harmadik helyezést szerzett. Egyéniben egyébként a legjobb tizenhatig jutottak. Dominikot sérülés is hátráltatta, Zolit pedig az első helyen kiemelt, későbbi győztes búcsúztatta. Több olyan versenyző is indult más klubok színeiben, akik gyakran edzenek nálunk, ők is előkelő helyen végeztek. A csopakiak például a 14 éves fiúk között megnyerték a csapatbajnokságot, ami azért fontos, mert együttműködünk velük, kollégáimmal részt vettünk a versenyzőik felkészítésében.

A Kiskút Tenisz Klub már rutinosnak számító fiatal teniszezői igyekeznek nemzetközi tornán megméretni magukat, itthon augusztusban is versenydömping lesz.

– Pécsett augusztus másodikán kezdődik a 12 és 14 évesek országos bajnoksága, majd nem sokkal később a 16 és 18 évesek ob-jára kerül sor. A hónap végén a csapatbajnoki döntőkre kerül majd sor Budapesten. A juniorok itthon szinte hétről hétre kiemelt tornákon tudnak indulni és értékes tapasztalatot szerezni. Mindenki sokat fog játszani a nyáron – zárta gondolatait a Kiskút Tenisz Klub szakvezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában