foci

2021.06.25. 22:41

Ismét megrendezik az utánpótlástornát

Július végén a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia ad otthont a 14. Puskás-Suzuki-kupának.

Beke Zsombor

A 12. kiírást a Flamengo nyerte a Puskás Akadémiával szemben

Fotó: Koncz György / Nemzeti Sport

A tavalyi évben a koronavírus-járvány nem tette lehetővé a 13. utánpótlástorna megrendezését. Az idei évben azonban – bár a megszokottól eltérő időpontban (a torna általában áprilisban, húsvét környékén szokott lenni) – ismét megrendezésre kerül a Puskás-Suzuki-kupa. A nívós eseményt – amely mára a kontinens legnagyobb utánpótlástornájává nőtte ki magát – 2021-ben 14. Puskás-Suzuki-kupa néven rendezi meg az akadémia. Az eddigi alkalmakhoz hasonlóan most is nyolc U17-es gárda méri majd össze tudását Felcsúton július 26. és 30. között. Neves ellenfelekből az idei esztendőben sem lesz hiány, a 2021-es tornán résztvevő csapatok: Spor­ting CP, CR Flamengo, Bayern München, Panathinaikosz, FK Csíkszereda, KRC Genk, Budapest Honvéd, Puskás Akadémia.

A Puskás-Suzuki-kupa történetében egyébként a Honvéd számít a legeredményesebb egyesületnek, a piros-feketék öt alkalommal emelhették magasba a trófeát. A 2021-es mezőnyből a Genk és a Flamengo nyert még aranyérmet, előbbi 2018-ban, utóbbi 2019-ben bizonyult a legjobbnak. A Puskás Akadémia eddig hat alkalommal döntőzhetett, de mindegyik esetben alulmaradt.

A 12. kiírást a Flamengo nyerte a Puskás Akadémiával szemben
Fotó: Koncz György / Nemzeti Sport-archív

Az ötnapos kupán a nyolc együttest két négy fős csoportba osztják majd, a döntőt és a helyosztókat pedig a torna utolsó napján játsszák le. A finálénak a Pancho Aréna ad majd otthont. A korábbi években olyan játékosok léptek pályára a Puskás-Suzuki-kupán, mint a most zajló Európa-bajnokságon a spanyol válogatottban játszó Alvaro Morata, vagy a 2018-as tornán a Flamengóval bronz­érmes Reinier Jesus Carvalho, akit később leigazolt a Real Madrid, jelenleg pedig a Borussia Dortmund játékosa. A neves külföldi labdarúgókon kívül több, már a magyar válogatottban is bemutatkozó futballista is pályára lépett már a tornán. Ilyen például az idei Eb-n parádésan játszó Sallai Roland és Kleinheisler László, de a Puskás NB I.-es gárdájában is jó néhányan a korosztályos megmérettetésen mutatkoztak be a nagyközönségnek.

Ha már bemutatkozás, a PAFC NB III.-as csapatának belső védője, Papp Kristóf új szerepkörben mutatkozik be a nemzetközi tornán, méghozzá koordinátori feladatokat lát majd el, a kupa ideje alatt ő irányítja a csapatok mellé rendelt kísérőket. A fiatal játékosnak egyébként nem ez lesz az első élménye a Puskás-Suzuki-kupával kapcsolatban. Négy évvel ezelőtt maga is kísérőként segédkezett a seregszemlén, 2016-ban pedig még játékosként lépett pályára a Budapest Honvéd elleni döntőben., azt a finálét egyébként tizenegyesekkel elvesztették a felcsútiak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában