kézilabda

2021.07.25. 20:20

Az első öt közé kerülés a céljuk

Változott a csoportok létszáma és összetétele a női kézilabda NB I/B-ben. A Gárdony-Pázmánd NKK maradt a Nyugati csoportban, ahol elképesztően nagy harc várható a felsőházi tagságért

Ferencz Balázs

Nagyrészt együtt marad a Gárdony, Pados Mónika (28), Becséri Kitti (középen) és Nagy Adrienn (20) is főszereplők lehetnek

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A változás állandó. Az NB I/B-s női kézilabdacsapatok élete már az előző szezonban sem volt nyugalmas, a koronavírus-fertőzés miatt tizedelt csapatok úgy harcoltak a bajnokságban, hogy tudták, a három kiesik, s még a nyolcadiknak is osztályozót kell játszania. Miután a Magyar Kézilabda Szövetség a 2022-23-as szezonra már egy csoportos másodosztályt szervez, a szeptemberben rajtoló pontvadászat sem lesz sétagalopp. Most még két 10 csapatos NB I/B-ben csatáznak az együttesek az alapszakaszban, majd felső- és alsóházi rájátszás dönt a végső sorrendről. Az első öt között végzett csapatok alkotják a felsőházat, a 6.-10. helyezettek pedig az alsóházban azért viaskodnak, hogy legalább osztályozós helyen végezzenek, mert hat gárda kizuhan a két csoportból, négy egylet pedig osztályozóra kényszerül. Igaz, a Gárdony-Pázmánd NKK alakulatának van tapasztalata az osztályozóról, legutóbb is így maradt benn az Esztergomi Vitézekkel szemben, azonban most egyértelmű a cél. Ahogy Bíró Tamás, a tópartiak elnöke fogalmaz, a Gárdony-Pázmánd számára egyértelmű a feladat: az első öt között kell végezni.

Nagyrészt együtt marad a Gárdony, Pados Mónika (28), Becséri Kitti (középen) és Nagy Adrienn (20) is főszereplők lehetnek
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Ami nem lesz könnyű, hiszen a Nyugati csoportban szerepel majd a Kozármisleny, az NB I-ből kiesett Szent István SE, a NEKA, a Győr U19-es gárdája, és a Szombathely U19-esei is. Az elnök szerint kellőképpen erős lesz a Gárdony-Pázmánd kerete.

– Nagyjából sikerült egyben tartani a csapatot, Hrabovszky Helgával, Magyar Nikolettával és Pervein Orsolyával nem hosszabbítottunk szerződést. Binó Boglárkának és Lozsi Ernának ugyan élő szerződése van, de ők a Kispest csapatához távoznak. Kérdés, hogy jogilag szabályos-e... – mondta Bíró Tamás. – Két kapust kell igazolnunk, az egyik a korábban az FKC-ban is védő, legutóbb Budaörsön szereplő Vajk Eszter lesz. Már január óta a csapattal edz, s most teljes értékű kerettag lesz az FKC-ban nevelkedett, szerb kupagyőztes Piller Kármen is. Vernes Dorottya és Bocsi Szonja felépült sérüléséből. A Szentendréről érkező beálló, Zámori Dorina is érkezik, tavasszal számíthatunk rá.

A program:

1. forduló (2021. szeptember 12-ig kell lejátszani a mérkőzéseket):

Gárdony-Pázmánd NKK–NEKA

2. forduló (szeptember 19.) Gárdony-Pázmánd NKK–Szombathelyi KKA U19

3. forduló (szeptember 26.) Szent István SE–Gárdony-Pázmánd NKK

4. forduló (október 3.) Gárdony-Pázmánd NKK–Csurgói NKC

5. forduló (október 17.) Komáromi VSE–Gárdony-Pázmánd NKK

6. forduló (október 24.) Gárdony-Pázmánd NKK–Győri ETO U19

7. forduló (október 31.) Kozármisleny–Gárdony-Pázmánd NKK

8. forduló (november 7.) Gárdony-Pázmánd NKK–Mohácsi TE

9. forduló (november 14.) Pénzügyőr SE–Gárdony-Pázmánd NKK

A pontvadászat alapszakasza 2022. február 20-ig lezárul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában