Az újvárosi hoki másfél évtizede, az EBEL-től a hazai utolsó helyig

Másfél évtizede vette át a dunaújvárosi hoki irányítását, a megszűnés szélére sodródó, korábban rendkívül sikeres szakosztály életben maradt. Azóta lepergett sok év, kétszer nyertek magyar bajnokságot, Magyar Kupát, nyolc éve közel voltak az EBEL-szerepléshez, a szlovák – azóta amatőr klubként tevékenykedő – Pöstyénnel kézen fogva pályáztak az osztrák bajnokságban való részvételre, a kérelműket több fordulót követően elutasították. A hazai bázisú Erste Liga legutóbbi idényében utolsó helyen végeztek. A mondás rájuk feltétlenül igaz: ennél csak jobb jöhet.

- Talán mondanom sem kell, mekkora csalódás volt a legutóbbi szezon, tökutolsók lettünk. Mindenképpen arra kényszerít bennünket, hogy változtassunk azon a koncepción, hogy mindent az eredményesség határoz meg. Változtatás következik, ugyanis figyelembe kell vennünk, meddig ér a takarónk, reálisan kell látnunk, milyen környezetben dolgozunk, ennek megfelelően kell kitűznünk a céljainkat. Nagyon sok minden változott az elmúlt egy-két évben, elég csak a koronavírusra gondolni, de ennél is nagyobb változást hozott, hogy Dunaújváros ellenzéki város lett. A társadalomban is történtek változások, itt most arra gondolok, hogy ma már teljesen mást jelent az a szó, hogy tisztesség, vagy egy sportoló esetében az, klubhűség. Minden jel arra mutat, több tekintetben elszaladt mellettem a világ, leragadtam a régi, szép időkben, tehát nekem is van felelősségem abban, hogy történetünk leggyengébb szezonját produkáltuk. Változtatnom kell, abban feltétlenül, hogy a célok meghatározását ezentúl a lehetőségekhez igazítom. Az biztos, sokkal többet kell dolgoznunk, sokkal szervezettebben, határozott irányvonal mentén. Ismét építkezés zajlik, de más, mint korábban, más alapokkal, más anyagokkal. Ami döntő, megkaptuk a használatba vételi engedélyt az új, metodikai központ kapcsán, a jégpályától ötven méterre, ez rengeteg lehetőséget ad, hogy fizikálisan megerősítsük a játékosokat, főként az utánpótlást. Mert az utóbbi időszakban itt volt a legnagyobb a lemaradásunk, tavaly volt olyan serdülő meccs, ahol a vége előtt 5-2-re vezettünk, mégis kikaptunk, mert a fiúk elfáradtak, lépni sem tudtak a jégen. Szeretnénk a sporttudomány legújabb vívmányait felhasználni, hogy a legjobb játékosokat tudjuk kinevelni.

Azt mondja, önértékelést tart, mi az, amit eddig elért, hol tart és milyen esélye van az előrelépésre sportvezetőként.

- A tavalyi szezonban a gyenge eredmény ellenére profi csapatunk volt, megfelelő körülményekkel, ebből következően joggal vártunk el sokkal jobb eredményt, mint az utolsó hely. Születtek jó eredmények, a tél kezdetén akadtak bíztatónak tűnő időszakok, végül 10 csapatból a 10. helyen zártunk. Többször estünk ebbe a hibába, a felkészülés zárása után három hónappal útkeresés következett, senki nem tudta, hol is tartunk valójában, mit kellene tennünk, hogy elérjük a céljainkat. Ezt az elbizonytalanodást nem értem, a felkészülés jól sikerült, financiális gond nem volt, a fizetések mindig időben jöttek, a csapatot körülvevő közeggel sem volt probléma. A koronavírus nyilván befolyásolt, új helyzetet teremtett, de ez igaz volt a többi csapatra is. A szezon zárásához közeledve a nyilvánosság elé tártam a problémákat, ami érdekes helyzetet teremtett. Az emberek ma egy probléma felvetésére megítélésem szerint rosszul reagálnak, nem a megoldást keresik, hanem elszaladnak. Az idény rajtja után nem akartam titkolózni, nyilvánosság elé tártam, hogy előfordultak a felnőtt csapatban vírusos megbetegedések, ami azt váltotta ki, hogy egy órával később sorra küldözgették haza a hokis kisgyerekeket az iskolából, arra hivatkozva, hogy vírusos a dunaújvárosi hokicsapat. Nem volt az, viszont valóban akadtak betegek az együttesben. Az eredmények elmaradtak a várakozástól, a szezon zárása előtt pedig jött az újabb probléma, kijöttem a gazdasági alpolgármester irodájából, ahol közölték, a Dunaújvárosi Jégkorong Kft.-nek kell a folytatásban működtetnie az ország – fajlagosan – legdrágább üzemeltetésű jégcsarnokát.

Közbevetem, a szomszédvárban, Fehérváron sem optimális a helyzet e tárgykörben, a koronázóvárosi csarnokhoz képes az acélvárosi kimondottan modern, jóval később épült.

- Nem ismerem részletesen az ottani viszonyokat, azt azonban tudom, a mi technológiánk a jégkészítés tekintetében régi, ezért nagyon sokba kerül a jég készítése és fenntartása. Én erről beszélek, nem az épület minőségéről. Az önkormányzat képviselője kijelentette, ha én nem veszem át a működtetését, bezárásra kerül a létesítmény. Ez pedig azt jelentette volna, nem lesz jégkorong Dunaújvárosban. Elkezdtük a közös gondolkodást, a társasági adó ebben a tekintetben is sokat segít, ezen támogatás nélkül még nehezebb helyzetben lennénk. Hivatalosan 2021. július 30-tól a csapatot is működtető gazdasági társaság vette át a csarnok üzemeltetését, ez új helyzet, korábban soha nem végeztem ilyen tevékenységet, az elmúlt pár hét okozott fejtörést és elég sok energiámat elviszi. Nyilván azt a pénzt, amit működésre fordítunk, a csapattól vesszük el, ami befolyásolja majd az eredményességet. Új időszámítás kezdődött, tizenöt év után. Az újvárosi hoki történelmében fontos évszám 2006, ekkor vettem át a működtetését, minden jel arra mutatott, megszűnik a felnőtt hokicsapat, 2011-ben a Dunaferr SE befejezte az utánpótlás nevelést, azt is megoldottam, most a csarnokot is én intézem. Panaszkodni nem akarok, de nem tudom, meddig tartható, hogy egy ember vállán nyugszik az egész újvárosi jégkorongsport. A város illetékeseivel abban állapodtam meg, a csarnok üzemeltetése becslések szerint 120 millió forintba kerül egy évben, az idei hátralevő részére nem tudnak adni, viszont a jövő évben adnak 45 millió Ft támogatást az utánpótlásnak, ami szabadon felhasználható, nyilván a jégpályára fogjuk költeni. A klub költségvetésének jelentős részét a társasági adó támogatásból befolyó összegek jelentik, pár éve megnyílt a lehetőség, hogy sportlétesítmények működtetéséhez szükséges pénzre is pályázni lehet. A hiányzó összeget az eddig a felnőtt csapatra fordított keretből vesszük el. Ez a gyakorlatban azt jelenti, nem lesznek drága játékosaink, lelkes, kitartó, magukat sportolónak valló hokisokat próbálunk igazolni, illetve igyekszünk szerződtetni. Olyanokat, akik már bemutatkoztak a felnőttek között, nálunk sok lehetőséget, bizalmat kaphatnak, fejlődhetnek, bizonyíthatják, hogy fiatal koruk ellenére már érett, profi játékosok, illetve rövidesen azzá válhatnak. Nem szeretnénk zakó méretű vereségeket, a kapusaink nagyon fiatalok lesznek, sok múlik majd rajtuk. A játékosok fiatalok – köztük természetesen újvárosiak – akadnak olyanok, akik máshol letették a névjegyüket, bízom abban, hogy okozunk kellemes meglepetéseket. Korábban gyakran előfordult, hogy olyanok vertek bennünket, akiket mi neveltünk, de nem tudtunk megtartani, lehet, ez az új szezonban is bekövetkezik. A cél nem az lesz, hogy megnyerjük a bajnokságot, hanem a nevelés, valamint az, hogy letegyük annak a csapatnak az alapjait, amely később sikeres lehet. Olyan kultúrát alakítsunk ki, hogy öröm legyen itt játszani, aztán, ha valaki kinövi magát és elmegy nagyobb csapatba és ott bizonyítja rátermettségét, mi leszünk a legboldogabbak.

Közel egy évtizedet visszamegyünk az időben, 2013-ban Azari részt vett Ausztriában az EBEL-közgyűlésén, ahol arról döntöttek, a Fejér megyeiek a Fehérvár AV19 mellett indulhatnak az osztrák bázisú ligában, vagy sem.

- Több fordulón át zajlottak a megbeszélések, a csatlakozás egyértelmű szándékunk volt, a Volán akkor már hat éve szerepelt a ligában, tőlük megfelelő információkkal rendelkeztünk, támogatták a szereplésünket. Végül szavazás döntött, a klubok többsége nemmel szavazott. Nem tudni, miként alakul a jelenünk, ha akkor felvételt nyerünk, nagy kérdés, bírtuk volna a versenyfutást anyagilag, vagy sem, a nálunk döntően anyagilag jóval erősebb riválisokkal. Eleve a belépéskor nagyon nehéz kritériumokat fogalmaztak meg, aminek nem biztos, hogy megfeleltünk volna. Bár akkoriban mi sem panaszkodhattunk, a Docler csoport nagyon komoly bázist jelentett, nem titok ez, kilenc év alatt 800 millió forintos főszponzori támogatást kaptunk. Ez ma sem kis dolog, akkoriban pedig különösen nem volt az. Ezért hálával tartozunk, az eredményeink jelentős részét nekik köszönhettük, azonban 2015 óta már nem támogatnak bennünket, a lehetőségeink azóta megváltoztak.

Amikor az új szezonról kérdezem, az elnök azt mondja, nagyon elégedett lesz, ha a csarnokot gond nélkül sikerül üzemeltetniük, az utánpótlásban és a felnőtteknél az összetartozás, a klubhűség és a csapatszellem kerül előtérbe. A csapathoz december közepén érkező cseh edzőnek, Leo Gudasnak további bizalmat szavaztak azzal együtt is, hogy az eredmények a tréner december közepi érkezése után is elmaradtak.

- A szerződtetése amolyan utolsó próbálkozás volt, hogy a csapat elmozduljon a holtpontról, sajnos az eredmények nem javultak. Minden szezonkezdéskor úgy vágunk neki, nem változtatunk, nem rúgunk ki senkit, nem lesz edzőcsere, nem hozunk menet közben új játékosokat, aztán az utóbbi években mindig beavatkoztam. Most valóban elszánt vagyok, megbeszéltük, Leo Gudas három évben gondolkodhat, ehhez tartjuk magunkat. Az edző elmondta, ha nevelni akarunk játékosokat, alulról kell építkeznünk, ehhez idő szükséges. Fontos, hogy olyan srácok hokizzanak itt, akik hisznek Dunaújvárosban, a klubban és bennem. Ha az elmúlt tizenöt évet veszem alapul értünk el váratlan eredményeket, ami sajnos igaz lefele is, igaz, ez az utóbbi pár évben történt. Korábban nyertünk két bajnokságot, többször Magyar Kupát, a legnagyobb siker egyértelműen az volt, amikor a nagynak nevezett, az EBEL-ben rájátszásba jutó Volánt vertük az MK fináléjában, megérdemelten. Mivel a fehérváriak 2007-ben kiléptek a hazai bajnokságból, csak a farmcsapattal szerepelnek, minden hazai klubnak az a legnagyobb diadal, ha a külföldiekkel megtűzdelt Fehérvárt legyőzi, erre készül mindig a Miskolc, MAC, a Fradi és a Debrecen is. Anno gyakoriak voltak a telt házas meccsink, főleg a Fehérvár ellen, tavaly zártkapus derbiket vívtunk, két éve átlagosan ötszáz néző előtt szerepeltünk, a jobb derbiken összejöttek ezren. A jegybevétel nálunk soha nem volt döntő, minden pénz jól jön, de ez a költségvetésünk mindössze öt százalékát tette ki. Mégis fontos, hogy ismét legyenek nézők a lelátón, visszatérjen a meccshangulat. Mert a jelmondatunkat nem szabad elfelejtenie senkinek: tiszta erő, tiszta fej, tiszta szív – jégkorong tisztán.