labdarúgás

2021.10.16. 00:06

Jobbára idegenben játszanak NB III-as csapataink

Az NB III 12. fordulójában nem vár sétagalopp megyénk csapataira, bár több együttesnek még idegenből is illene elhozni a három pontot.

Káldor András

Az Iváncsa (piros) győzelmi reményekkel léphet pályára

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

KÖZÉP csoport

2021. október 17., 13.00

Dunaújváros FC (3.) – Balassagyarmati VSE (6.)

Még nem találkozott a két csapat egymással, mivel a Balassagyarmat VSE az előző két idényben a Keleti csoportban vitézkedett, ahol a tavalyi pontvadászatban a 7. helyen végzett. A házigazdák szárnyalnak, az előző heti, Gerjeni SK elleni hatgólos sikerük után ezúttal sem adnák alább.

Szekszárdi UFC (12.) – Iváncsa KSE (15.)

Az előző idényben a bajnoki címvédő Iváncsa oda-vissza megverte a Tolna megyei alakulatot, Iváncsán Szellák Sándor, míg Szekszárdon Suszter László és a még itt játszó Varga Bence találatai lendítettek a piros-fehéreken. Ez a találkozó kissé nehezebbnek ígérkezik, ám megvan az Iváncsában a pontszerzés, netán a győzelem lehetősége.

Az Iváncsa (piros) győzelmi reményekkel léphet pályára
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

NYUGATI csoport

Tarr Andráshida (20.) – Mol Fehérvár FC II. (16.)

A felek legutóbb a 2018/2019-es szezonban találkoztak, mivel a Zala megyeiek akkor a bajnokság végén az utolsó, 16. helyen zártak, így kiestek. Ettől függetlenül a csapatok természetesen kétszer találkoztak, az őszi összecsapáson 1-0-ra nyert a Vidi II. Komódi Kevin találatával, míg tavasszal hiába volt előnyben a piros-kék gárda, a házigazdák fordítottak, és győztek 3-1-re, így aztán van miért visszavágni Szalai Tamás fiatal tanítványainak.

Kelen SC (7.) – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (19.)

A Budapest Bajnokságot megnyerő Kelen SC nemcsak megvetette a lábát a harmadik vonalban, hanem markánsan megmutatta az utóbbi fordulókban, hogy nem lesz könnyű ellenfél senki számára sem. Más kérdés, hogy egyelőre az idegenbeli mérlegük jobb, mint a hazai, így aztán a Gárdony számára jó esélyt jelenthet a pontszerzésre.

Pápai Perutz FC (10.) – Bicskei TC (15.)

Négy pontot szerzett a Bicskei TC a tavalyi bajnokságban az egykor szebb napokat látott Pápa csapatától. Csordás Csaba csapata idegenben kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkolt ki, két győzelem mellett két döntetlen és két vereségük van a zsákban. Azért, hogy a középmezőnyhöz tudjanak csatlakozni, meg kellene szerezniük a három pontot, ami nem lesz könnyű, mert a Pápa stabil együttes hazai pályán.

SC Sopron (11.) – Puskás Akadémia FC II. (18.)

Az előző fordulóban az SC Sopron szinte az utolsó utáni pillanatban kapott ki Bicskén 1-0-ra, bár a tavalyi évet vizsgálva jobb a Hűség városa csapatának a mérlege a PAFC II. ellen. Hazai meccsükön Kustor Zétény a 93. percben hozta 1-1-re a meccset, míg Felcsúton 1-0-ra győztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában