Öttusa

2021.12.15. 17:42

Alkalmazkodni a viszonyokhoz - Sós Attila nem örül a változásoknak

A Volán Fehérvár mellett évek óta a válogatott öttusázók lovas felkészülésére is ügyel a 40 esztendős Sós Attila. Nem örül a változásoknak.

Horog László

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Két olimpián szerepelt, 1992-ban, Barcelonában, egyéniben 31. lett, 21 évesen, négy évvel később, Atlantában pedig csapatban végzett a 12. helyen. Edzősködni kezdett, évek óta a Volán öttusázóinak lovas edzéseit irányítja a Börgöndi úton, Varga Domonkos társaságában. A válogatottak tréningjeit heti kétszer vezényli a fővárosi Tattersallban. Meglepődött, amikor öt hete bejelentették, a lovaglás a 2024-es olimpiát követően lekerül a modern pentatlon programjáról.

– Nem volt előszele a változásnak, a UIPM elnöke, Klaus Schormann a nyáron még jó hangulatban fotózkodott a Börgöndi úti lovardánkban, pár hónappal később pedig bejelentették a változást. Mondjuk lassan harminc éve halljuk, hogy veszélyben van az öttusa az ötkarikás programot illetően, de végül mindig minden maradt a régiben. Az nagyon fontos, hogy a sportág ott maradjon az olimpián, alighanem ehhez az kell, hogy lovaglás nélkül menjen az öttusa, de azt még nem tudja senki, mi váltja a folytatásban. Beszélnek kerékpárról, e-sportról, én klasszikus sportoló vagyok, számomra ez idegen, de a fiatalok talán másként gondolják. Az biztos, a lovaglás nagyon megdrágítja a sportágat, egy olimpián belefér, hiszen ott rendkívüli a költségvetés, de kisebb versenyeken valóban nem egyszerű a megfelelő képességű négylábúakat biztosítani, a helyszínen mobil lovardát építeni, minden feltételt biztosítani. Ott voltam Tokióban, néztem a gördeszkát, az egyik új sportágat, tízből heten felbuktak. Ha ebből indulok ki, az öttusának a lovaglással együtt is maradnia kellene, arról nem is beszélve, hogy száztíz éve szerepel az ötkarikás programban.  

  

Sós Attila 2014 óta dolgozik lovas szakágvezetőként az Alba Volánnál, azt mondja, a párizsi olimpián lesz a tíz éves jubileuma, ami a jelen állás szerint nem lesz örömteli, hiszen lebukik a zászló az olimpiát követően.

– Már az 1992-es, barcelonai olimpián hallottam, hogy rezeg a léc, ugyanis az öttusaversenyeken csak lézengtek az emberek a lovas arénában. Én militaryban versenyeztem, telt ház előtt, másnap viszont a pentatlonisták lovas küzdelmeire alig voltak kíváncsiak, rebesgették, a folytatásban ebben a formában ez aligha működhet. Természetesen engem is érzékenyen érint az esetleges változás, ugyanis a jövedelmem kétharmada az öttusából származik, lovasedzéseket is tartok Pákozdon és Ajkán, de az nem jelentős. A Volánnál minden hétköznap dolgozom, szerdán és pénteken reggel 8-tól pedig a fővárosban vezetem a felnőtt és junior válogatottaknak, én vagyok a szakág vezetőedzője, a kerettel továbbra is dolgozó Balaska Zsolttól vettem át a feladatot. Párizsig nincs különösebb probléma, de a folytatásban lesz itt kérdés bőven. Az kimondottan jó ötlet, hogy az Alba Volán SC lovas szakosztályt alapít, bértartás, bérlovaglás szerepel a tervek között. Ehhez új boxokat kell építeni, de az életben maradáshoz a fejlesztés elengedhetetlen.

 A pályán a talajt pár éve cserélték, nemzetközi szintű locsolórendszert építettek a bemelegítő és a versenypályára, télen és nyáron is használható, az egyik legjobb ilyen létesítmény hazánkban.  Nagyon sajnálom, hogy így alakul az öttusa jövője, de alkalmazkodnunk kell a körülményekhez. A fiatalok között akad, aki kesereg, hogy a lovaglás kimarad, más örül neki, úgy gondolja, ezentúl könnyebb lesz eredményesnek lenni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában