Tizenöt éve műveli az asztali hadijátékot Fehérváron a két jó barát

Fekete-Páris Szabolcs gyermekkori barátjával, Bognár Balázzsal 15 éve műveli Székesfehérváron az asztali hadijátékot. 

– Amióta az eszemet tudom, miniatúrákkal foglalkozom – mondja a 45 éves, háromgyermekes családapa. – Először műanyag repülőket készítettem, aztán 12-13 évesen megcsináltam az első hajómakettemet fából és papírból. 

Élete egyik legnagyobb élménye volt, amikor egyik rokona egy óriási doboznyi műanyag katonával lepte meg. Aztán felnőttkorában jött az ötlet az internetről, hogy lehet ezekkel a figurákkal és miniatűr járművekkel mást is kezdeni. 

Nem is annyira játék ez, mint Szabolcs mondja, „a XIX. században, mielőtt a frontra küldték a porosz tiszteket, terepasztalon modellezték számukra a taktikai lépéséket, ezzel a módszerrel végigsöpörtek egész Európán”. 

Nem volt könnyű a kezdet, mert Magyarországon akkoriban még gyermekcipőben járt az asztali hadijátékipar. Aranyáron tudtak csak hozzájutni egy T–28-as harckocsimodellhez, amit Ausztráliából kellett megrendelniük. Manapság több mint 4000 kifestett figurája, miniatűr járműve van. A II. világháborús magyar, szovjet, lengyel és francia egységek mellett több fantasykészlete is van, ha úgy szottyan kedve, a Gyűrűk ura csatáit játssza le aktuális vetélytársával több órán keresztül. 

– Az ember lerak egy jó nagy asztallapot, arra pedig műfűszőnyeget, aztán a tereptárgyakat, épületeket és a katonai egységeket. Nem nagy léptékben, hadsereg vagy hadosztály szinten játszunk. Csak szakaszokat, 50-60 embert, néhány harci járművet irányítunk. 

A „játék” persze jóval korábban elkezdődik, mint hogy bármi felkerülne a terepasztalra. 

– Ez az egész két dologról szól: egyrészt az alkotásról, a terepasztal, a katonai egységek elkészítéséről. Ez borzasztó sok utánajárást igényel, az olyan aprólékos részletekig, mint például a tiszti egyenruhák színe. A folyamat során óriási háttértudásra tesz szert az ember. A másik része természetesen a játék. Próbáljuk hitelesen szimulálni a körülményeket. 

Az élethű kulisszák mellett a hadmozdulatok, a lövések sikerességét a dobókocka, és sok-sok bonyolult összetevő határozza meg. A szabálykönyvek több mint 100 oldalon át részletezik a regulákat. 

Szabolcs új szintre emelte a játékot, mint mondja, „a 3D nyomtatókkal új világ tárult ki”. A technikát nagyon jól ismeri, hiszen gépészmérnök a Köfémben, és 3D tervezéssel is foglalkozik. Gyakorlatilag azt alkot meg, amit csak akar. Az egyik nagy tervének megvalósításához már hozzá is látott. 

– Az Osztrák–Magyar Monarchia I. világháborús, 168 hajót számláló flottáját szeretném létrehozni. Több mint 30 hajó már készen van, olasz rombolókat is készítettem már. Ezzel még senki sem foglalkozott. De a korai keresztes sereg is tervben van, amelyhez szaracén csapatokat is kreálok. 

Az aprólékos munka révén különleges kapcsolat fűzi alkotásaihoz. 

– Sokan úgy vannak vele, hogy ha valamelyik kollekciójukra ráunnak, akkor eladják. Én ilyet soha nem teszek! Amibe az ember ennyi melót belefeccöl, ahhoz érzelmileg is kötődik. 

Szabolcs a Vértesi Tömegsport Egyesület égisze alatt asztali hadijáték-szakosztályt működtet, országos találkozókon, nemzetközi versenyeken is járt már. Reményei szerint idén újra sor kerül a fehérvári találkozóra. Sokat jelent az általa irányított közösség számára, hogy a gánti önkormányzat rendre rendelkezésükre bocsátja a helyi művelődési házat. 

Három gyermeke közül fia aktívan részt vesz apja hadijátékaiban, kislánya pedig sokszor segédkezik az alkotásban, szívesen festegeti a figurákat: „a western terepasztalt szereti a legjobban, eltologatja a teheneket a főutcán.”