A Mol Fehérvár FC újabb sima vereséget szenvedett

2022.03.06. 17:14

Hova tűnt a fehérváriak csapata?

„Hatpontos” mérkőzésen csapott össze az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 23. fordulójában a 2022-es első hazai győzelmére készülő Zalaegerszegi TE és a hatmeccses fiaskó-szériáját megszakítani igyekvő Mol Fehérvár FC.

Ferencz Balázs

Forrás: Török Attila / Nemzeti Sport

Rangadó a középmezőnyben. Nem ilyen összecsapásokról álmodoztak mostanában a fehérvári futballhívek. Az ötödik helyen álló ZTE egy pontnyi fórban fogadta a hatodik fehérváriakat, s a bajnokság harmadik körének nyitányán bizony fontos volt, mely együttes marad az élboly közelében, s melyik csúszik egyre közelebb a kiesőzónához... Ezen találgatások nem méltók a Vidihez, a tények mutatják: valami nagyon nincs rendben a háromszoros bajnok piros-kékeknél.

 

A fehérváriak válságát aztán a zalaegerszegiek hamar súlyosbították. Hiába fogadkozott a Vidi szakmai stábja és játékoskerete, a koncentrációt most sem sikerült maximalizálni. Már a találkozó elején sem.

 

A 8. percben Bedi kanyarintotta az ötösre a labdát, Koszta Márk előrevetődve fejelt nem sokkal a keresztléc fölé. A 12. percben már jobban céloztak a hazaiak. Gergényi hatalmas bedobását csak Fiola tudta tisztázni üggyel-bajjal, azonban röviden, éppen a hosszú oldalon érkező Huszti elé fejelt, aki laposan lőtt Heister lábai között a bal alsóba, 1-0. Hamar meg is duplázhatta volna előnyét a Zete, azonban Mechack a fehérvári védők gyűrűjéből a kapu fölé csavart. A Vidi nem tudta áttörni a kék-fehérek védelmét, azonban Zulj szabadrúgásból kacérkodhatott az egyenlítéssel, 20 méterről alig tekert a keresztléc fölé. Ugyan a zalaegerszegiek irányítottak, de nem maradt helyzet nélkül a Vidi, egy szabadrúgás után Bese készítette le a labdát lövésre, Petrjak azonban 16 méterről a kapu fölé helyezett.

 

Nem tehetett mást a Vidi, mennei kellett előre, s a középkezdés után azonnal a kapuba talált. Bamgboye centerezését Kodro gurította a hálóba közelről – azonban már Bamgboye lesen volt, nem is adták meg a találatot. Próbálkozott a Videoton, szépen komótosan járatták a labdát a játékosok a masszívan védekező ZTE-erőd körül, de ahogy azt már tapasztalhattuk legutóbb, az ETO FC Győr elleni Magyar Kupa-találkozón, a fehérváriaknak nagyon nem ment a játék a betömörülő védelemmel szemben sem. Michael Boris rendületlenül frissített, Nikolicsot, Makarenkót, Negot is csatába dobta, de Koszta fejelhetett Fiola mellől a kapu mellé. A 80. percben eldőlt a meccs, az egyébként is az egyik leggyengébb fehérvári láncszemnek bizonyuló Heister segítette földre Meshackot a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Koszta Márk úgy helyezte a kapuba, hogy Kovács Dániel lábán perdült át a labda, 2-0.

 

A Mol Fehérvár FC teljesen eltűnt, a klub története során egyetlen csapat sem produkált hatmeccses bajnoki vereség-sorozatot. A Vidi már csak 4 pontra van a kiesőzónától, s a bűnrossz játék nem kecsegtet feltámadással. Hova tűnt a Mol Fehérvár FC, hol van a fehérváriak csapata?

 

Jegyzőkönyv

Zalaegerszegi TE FC – Mol Fehérvár FC 2-0 (1-0)

Zalaegerszeg, 2056 néző. V.: Csonka Bence (Király, Huszár)

ZTE: Demjén – Huszti A., Szerafimov, Bobál D. (Mocsi, 32.), Gergényi – Halilovic, Szankovics – Tajti (Spoljaric, 87.), Meshack (Milovanovikj, 91.), Bedi – Koszta M. (Zsóri, 89.) Vezetőedző: Waltner Róbert

Mol Fehérvár FC: Kovács D. – Bese, Rus, Fiola, Heister (Hangya, 84.) – Dárdai (Ljednyev, 84.), Alef (Makarenko, 62.), Zulj – Bamgboye (Nego, 73.), Kodro, Petrjak (Nikolics, 62.). Vezetőedző: Michael Boris

Gól: Huszti (12.), Koszta (83. - büntetőből)

Sárga lap: Halilovic (33.), Mocsi (70.), Szankovics (86.) ill. Bamgboye (26.), Fiola (27.), Rus (77.), Hangya (84.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában