Nikolics Nemanja nagy álmát váltotta valóra, de a gólgyártással továbbra sem áll le

A kisalföldi találkozó hőse a hosszú idő után újra kezdő Nikolics Nemanja volt. A 34 esztendős támadó előbb megdöntötte a legendás Szabó József rekordját, majd egy újabb góllal meg is toldotta az új csúcsot. 113 NB I-es találattal Nikolics a fehérvári klub legeredményesebb góllövője.

– Még mindig bennem van az érzés. Nagyon jó volt úgy nyerni, hogy sikerült rekordot döntenem, elértem azt az egyéni célt, amire nagyon régóta vágytam – mosolygott négy nappal a csúcsdöntés után Nikolics Nemanja. – Nyolc vesztes meccs után nyert újra a csapat, megszakítottuk a rossz sorozatot, ami nagyon fontos volt. Az, hogy ez az én gólommal párosult, és ezzel klubrekorder lettem, nagy boldogsággal tölt el, hiszen ezért dolgoztam hét éven át. Lehet, hogy nem sokan hitték, hogy meg tudom dönteni Szabó Józsi bá’ rekordját. Mindehez három gólkirályi cím is összejött a Vidi mezében, ami mindenképp nagyszerű eredmény. Elértem a saját, nagy célomat, ami után újakat kell megfogalmazni. Ez a rekord nagy dolog nekem, és remélem a városnak, a klubnak, a szurkolóknak is. De igazán akkor lesz jelentős mérföldkő, mikor abbahagyom a focit, s felsorolják, hogy mit is értem el a labdarúgásban csapatban és egyénileg. Az egyéni sikerek életre szóló élmények maradnak. A következő bajnokin, a Kisvárda ellen már az életem egy új korszaka kezdődik. Melyben szeretnék még gólkirály lenni! Eddig ötször voltam gólkirály, háromszor itthon, egyszer Lengyelországban, egyszer az USA-ban, s új célom, hogy további gólkirályi címeket szerezzek. Amíg be nem fejezem a labdarúgást erre fogok törekedni. Egy csatár dolga, hogy gólokat szerezzen. Mindig magas célokat kell kitűznünk magunk elé. Ha minden gólomat összeadom, már 160-nál járok Vidi-mezben, jó lenne 200-ig elérni. Az NB I-ben 143 gólt szereztem, jó lenne elérni a 150-et. Újabb és újabb kihívásokat kell találni. Odébb van még a pályafutásom vége, az az álmom, hogy addig szerezzek még legalább egy gólkirályi címet. De leginkább az motivál, hogy a csapattal nyerjek valamit, ezért szomorít el, hogy az utóbbi két évben semmit nem sikerült nyernem a Vidivel.

Érzelmi hullámvasúton ül. Klubrekorder lett, ugyanakkor a csapat rég látott mélységbe süllyedt.

– Nálam a foci az érzelmekről szól. Nagyon szomorú vagyok egyik oldalról, másképp képzeltem el a rekorddöntést. Gólkirályi címet minden évben lehet nyerni, de egy ilyen rekordért éveken át kell dolgozni. Feláldozod magadat a célért, és arról álmodozol, hogy a rekord a csapat trófeáihoz párosul. Akkor lenne minden kerek egész. Januárban elvesztettük a sanszot, hogy bajnokok legyünk, kiestünk a kupából, s a második nyaramat töltöm majd úgy, hogy trófea nélkül maradtam. Ilyen a foci. Arra kell fókuszálni már, hogy a hátralévő nyolc meccsen minél több gólt szerezzek, s a csapat tisztességesen fejezze be ezt a szezont.

De mindenki így érzi a csapatban? Láthattuk, hogy Önt rendkívül megviselte lelkileg az utóbbi hónapok kudarcsorozata. Más is így megélte a vesszőfutást?

– Nem ismerek olyan játékost, aki úgy megy ki a pályára, hogy nem érdekli, nyer, vagy veszít azon az estén. Azért dolgozunk, hogy sikeresek legyünk. Természetesen mindenki más. Amikor Kaposvárról Fehérvárra jöttem, nekem is egy szimpla klub volt a Videoton, egy állomás volt számomra Fehérvár. De itt telepedtünk le, ez a város lett az otthonunk, két gyermekem is itt született, és itt is maradunk a focikarrierem után is. Amikor eléred azt, amire vágytál, de egy olyan időszakban teszed, amikor nem megy a csapatnak, s a szurkolók arra kérnek, hogy vedd le a mezt - mint például az Újpest elleni meccs után -, holott te tudod, hogy mindent megtettél a csapat sikeréért, nem lehetsz boldog. Nem így képzeltem el. Felvállalom a felelősséget, pedig nem játszottam annyit, mint szerettem volna. Minden az érzelmekről szól, amit fel kell vállalni. Utálok veszíteni. Számomra egyaránt kudarc, ha második, vagy ötödik vagyok. Sajnos, most mentálisan messze vagyunk attól, hogy bajnokok legyünk. De a csapattársaim is beleteszik a kemény munkát, azonban ez nem jön ki, más csapatok jelenleg jobb formában vannak, mint mi. El kell ismerni. Még keményebben kell dolgoznunk, s lehet, hogy az sem lesz elég a sikerhez. Spirálba kerültünk, nem realitás, hogy a kiesés ellen harcoljunk, azonban a Fradi sokkal előttünk jár, és a Puskás Akadémia is építkezik és az utóbbi két évben a tabella alapján előttünk jár. A kemény munkában kell hinnünk.

Nehéz a dolga most csapatkapitányként összefogni az öltözőt?

– Nem kell motiválni a játékosokat, hogy becsüljük meg azt, amit itt kapunk. Hálásnak kell lennünk a sorsnak, hogy olyan csapatnál lehetünk, ahol minden adott ahhoz, hogy bajnokok legyünk. Nem egyszerű a csapatkapitány dolga, ha nincs a pályán. Mert ott lehet igazán követelni. Azonban megvan a tisztelet felém, ha nem is kezdő vagyok, ugyanúgy próbálok segíteni mindenkinek. Ugyanúgy beállok a sorba, ugyanúgy edzek, nem vagyok soha sérült, a maximumot nyújtom, s ezt meg is követelem mindenkitől. A pályán kezdődik és végződik minden, a többi csak duma. Az edzőkkel jó a kapcsolatom, ha nem is vagyok pályán, fontos, hogy milyen példát mutatok. Itt mindenki azért dolgozik, hogy a csapat sikeres legyen. Mikor Michael Boris megérkezett, közölte, hogy csereként számol velem. Ebből próbáltam a lehető legjobbat kihozni. Az Újpest ellen betaláltam, Pakson és Zalaegerszegen is közel álltam a gólszerzéshez, Gyirmóton pedig éltem a lehetőséggel, hogy kezdő lehettem.

Szabó Józseffel beszélt már a 113. gólja után?

– Igen, kedden felhívott telefonon. Nagyon aranyos volt, gratulált. Elmondta, hogy büszke, s hogy szerinte sokáig nem lesz olyan játékos a Vidiben, aki meg tudná dönteni az új rekordot. A mostani generáció már nem kötelezi el magát hét-nyolc, vagy tíz évre egy klubhoz. Arról is beszéltünk, hogy a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Én örülnék annak, ha nem lennék sokáig csúcstartó, mert az azt jelentené, hogy a csapat sikeres és vannak jó, gólérzékeny csatárai. Szabó Józseftől kaptam az első ajándékot, a „112”-es mezt. A házamban van egy helyiség, ahol az ereklyéket tartom, trófeákat, képeket, mezeket, melyek gólkirályi címhez, bajnoki címhez, 200. NB I-es meccshez, vagy a 100. gólhoz köthetőek. A gyirmóti labda és az ott viselt mez már a fiam szobájában van. A jobblábas stoplis cipőm, mellyel a 112. gólt rúgtam a Vidi Múzeumba kerül majd, a balost, amivel a 113.-at szereztem pedig megtartom magamnak.

Emlékszik arra a gólra, melynél megfogalmazódott önben a rekorddöntés gondolata?

– 2014-ben, amikor másodszor lettem gólkirály a Vidiben. Nem titkoltam a tervem, hogy itt szeretném befejezni a pályafutásomat úgy, hogy végig a Videotonban futballozom. Nem jött össze, elmentem a Legiába, majd Amerikába, de aztán egyértelműen azért jöttem vissza, hogy megdöntsem Józsi bá’ rekordját. Már 2013-ban gondolkodtam ezen, hogy érett vagyok a feladatra.

Pályája első szakaszában körömszakadtáig ragaszkodott ahhoz, hogy Ön legyen a gólszerző. Csapatkapitányként átfordult önben a törekvés az idők során?

– Változott is a játékom, másként kellett gondolkodnom. Többet keresem a társaimat és több a gólpasszom is. De ugyanolyan éhes vagyok a gólra, mint húsz évesen. Amikor már nem lesz meg bennem a góléhség, akkor fogom befejezni ezt a gyönyörű sportágat. A játék lényege, hogy gólokat szerezzünk, s ha csatárként nincs meg a gól iránti vágy, az már nem az igazi. Csapatkapitányként másként gondolkodom. Nem én vagyok a klub jövője, többet kell beszélgetnem a játékosokkal, hogy átérezzék, milyen csodálatos helyen vannak.