Megkapta a Csákvárért díjat

2022.04.07. 10:09

Utolérte a feleségét Tóth Árpád

2018 óta szerepel stabilan a honi asztalitenisz legmagasabb szintjén az Aqvital Csákvári TC férfi együttese. Hogy manapság a legjobbak között viaskodjanak a csákváriak, évtizedeken át kellett építkezni. S az építőmester az ígéretes középcsatárból pingpongossá és sportvezetővé lett Tóth Árpád volt. Az asztaliteniszezők szakosztályvezetője a közelmúltban Csákvárért díjat vehetett át Illés Szabolcs polgármestertől.

Ferencz Balázs

Tóth Árpád élete az asztalitenisz

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Óriási meglepetésként ért, hogy díjat kaptam. Az átadáson szót is kértem, s elmondtam, hogy ezt a díjat jelképesen felajánlom a csákvári asztalitenisz szakosztály minden tagjának, mikro- és makroközösségének. Értem ezalatt a jelenlegi vezetőséget, akik mellettem vannak. Az utánpótlást vezető Nádori László testnevelőtanárnak, a megyei bajnokságban szereplő csapatot irányító Lőnhard Vilmosnak, szakosztályvezető-helyettesemnek, Bokodi Szabolcsnak. A makroközösség alatt pedig a tömegsport keretében mozgó pingpongozókat értem. Amikor megkaptam a levelet a polgármestertől, hogy a képviselő-testület szavazása alapján díjazott lettem, meg is hatódtam. Óriási köszönettel tartozom a közösség mellett három elnöknek: Mester Istvánnak, Giesz Jánosnak és Nagy Sándornak. A liverpooli Beatles-múzeum hirdeti John Lennon szavait: „Soha nem lett volna a Beatles Elvis Presley nélkül.” Én azt mondom, soha nem lett volna csákvári asztalitenisz a korábban említett három elnök nélkül. 


De mindez nem jött volna létre, ha nincs egy olyan ember, aki összefogja a sporttársadalmat, és arra buzdítja a csákváriakat, hogy a pingpongasztal mellett mozogjanak. 
– Napjainkban nehezebb rávenni az embereket, hogy ütőt fogjanak. Az egész ország a labdarúgás bűvöletében él. A magyar asztalitenisznek világraszóló eredményei voltak, a korábbi évtizedekben könnyebb volt a sportág berkein belül dolgozni. De azért vagyunk, hogy a nehézségeket áthidaljuk. Nem szeretnénk versenyezni a labdarúgással, de az összefogással fenn tudunk maradni. 


Ön is labdarúgóként kezdte… 
– Bács megyei származású vagyok, Kalocsa mellett születtem 1949-ben. Labdarúgással kezdtem, s mivel Kalocsán végeztem a mezőgazdasági technikumot, 16 évesen már a Kalocsai VTSK NB III.-as csapatában játszottam. A középiskola elvégzése után Székesfehérvárra kerültem, az Ikarus-Alba Regia NB III.-as együttesében fociztam. 1970-ben mezőgazdasági mérnökként megpályáztam egy állást a csákvári gazdaságban. Így kerültem Csákvárra, ahol középcsatárként jó pár meccset játszottam is. Majd a Sporttanács révén, mikor katona lettem, bekerültem a Tatai Rákóczi SE NB III.-as együttesébe. A tatai edzőtáborban tartottuk az edzéseket. A leszerelésem előtt több NB I.-es csapathoz is hívtak, a Tatabányai Bányász, a Vasas, az Újpest is szívesen látott volna. Azonban a Videoton elleni edzőmérkőzésen komoly sérülést, háromfejűizom-szakadást szenvedtem 1973-ban. Kácsor Attila beletérdelt a combomba, ami után kórházba kerültem, s véget ért a futballpályafutásom. De maradtam a sportnál, hiszen már általános iskolás koromban is este nyolcig futballoztunk, utána pingpongoztunk a kultúrházban. Adott volt, hogy újra ütőt fogok, hiszen elsős középiskolás koromban is kitűntem ebben a sportágban. Elvittek egy versenyre Kecskemétre, s azonnal meg is nyertem a Bács-Kiskun megyei egyéni bajnokságot. A sérülés után elhatároztam, hogy ezután csakis az asztalitenisszel foglalkozom. 1982-ben elvégeztem a TF-et, ahol középfokú edzői diplomát szereztem. Olyan világsztárokkal, mint Jónyer István, Gergely Gábor vagy Klampár Tibor. Játékos, edző és szakosztályvezető voltam egyszerre. A bicskei járási bajnokságban kezdtünk, két év múlva bajnokok lettünk. 1975-től 1985-ig a Fejér megyei I. osztályú bajnokságban szerepeltünk, három bajnoki címmel. 1985-ben lettünk NB III.-asok. Egészen 2012-ig szerepeltünk ebben az osztályban. Az NB II.-ben mindjárt a második helyen végeztünk. 2014-ben pedig bajnokok lettünk százszázalékos teljesítménnyel. Akkor nálunk játszott az Európa-bajnok Molnár János, Imecs Ernő, Szám Zoltán. 2015-ben az NB I.-ben ezüstérmesek lettünk, egy évvel később is másodikok, de helybetöltőt játszhattunk a Pénzügyőrrel, és felléptünk az Extraligában. 2017-ben kilencedikek lettünk, de az NB I.-ben megint hibátlan szezont nyújtva jutottunk vissza az Extraligába. 2018 óta a legerősebb bajnokságban játszik a Csákvár. Az évek során ötszáz utánpótlás-versenyzőt neveltünk. A megyei bajnokságokon ezres nagyságrendben szereztek érmeket a csákvári fiatalok. 33 éven keresztül rendeztük meg a Floriana- és a Vértes-kupát. 


Mikor érezte magát legjobban a bőrében? Játékosként, edzőként, tehetségkutatóként vagy csapatépítőként volt része több sikerélményben? 
– A csapatépítést tartom a legfontosabb munkámnak. Csapataimban klasszis játékosok szerepeltek. Nagyon szívesen jöttek ebbe a miliőbe, a csákvári sportcsarnokba. A pénz sem számított, nem is számíthatott, az elmúlt ötven évet társadalmi munkában dolgoztam végig a klubnál. Ebben is rengeteget segített a feleségem, Marcsi, akinek szintén köszönetet kell mondanom. Állandóan mellettem áll. 


Mire a legbüszkébb? 
– Arra, hogy a csákvári asztaliteniszt a legalacsonyabb szintről a legmagasabbra sikerült felemelni. Összetartó közösségben lehetek, a sportvezetők mindig engedtek dolgozni. 


Mit ad vissza önnek a sportág? 
– Azt, hogy ezt a munkát az embernek élete végéig csinálni kell. A szponzoraink nélkül nem tudtunk volna idáig eljutni. Csákvár város önkormányzata sokat segít, valamint a Csákvári Torna Club is mindig mellettünk állt. Mint ahogy az Aqvital Kft. is. És nem szabad megfeledkezni Horváth Józsefné Margitkáról, aki a csapat élelmezését biztosítja. Ugyanakkor az asztalitenisz Csákvár városának komoly marketingeszköze. Az ország számos pontjáról érkeznek ide az ellenfelek, ráadásul nagyon jó szívvel. 


Van szabadideje? 
– A szabadidőmet döntően az asztalitenisz tölti ki, hiszen heti három edzésen veszek részt, és hétvégén mérkőzést játszom. De a család is nagyon fontos számomra. Két gyermekem, öt unokám van. És a család is motivált, hogy kitűnjek a munkámmal, ugyanis a feleségem hat évvel ezelőtt megkapta a Csákvárért díjat. Igyekeztem, hogy utolérjem. 


Milyen újabb cél hajtja? 
– Ha az erőm engedi, az életem végéig szeretnék foglalkozni ezzel a sportággal. És magas szinten, jó lenne, ha stabil extra­ligás csapatot formálnánk, s a negyedik-hatodik hely között mozogna az Aqvital Csákvári TC. Ugyanakkor a megyei első osztályú csapat célkitűzése az éremszerzés. Az utánpótlás terén pedig továbbra is sikereket érnénk el, olyanokat, mint amikor tíz évvel ezelőtt Csada Zsuzsanna országos diákolimpiát nyert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában