Világbajnoki selejtező

2022.07.06. 09:35

Augusztusban folytatják a magyar kosarasok

A vb-selejtezők első körében utolsó fordulójában kiütéses vereséget szenvedett Franciaországban a magyar kosárválogatott. Folytatás augusztusban.

Németh Krisztián

Vesszőfutás után játszottak Vojvodáék gallhonban

Fotó: Mirkó István

Miután múlt pénteken a portugálokat egy ponttal verte a Tüskecsarnokban nemzeti együttesünk, ezzel biztossá vált, hogy a mieink ott lesznek a világbajnoki selejtezők második, augusztusi körében. Az első etap utolsó meccsére a hét elején került sor Franciaországban, Mouilleron-Le-Captif városában. Az amúgy tét nélküli meccs érdekességét jelentette, hogy a település akkora, mint a csarnok befogadóképessége. Ez mondjuk nem példa nélküli a galloknál, igaz, egy másik sportágban. A Lens futballcsapatának otthona, a Bollaert-Delelis Stadion tribünjén többen férnek el, mint a városuk lélekszáma.
De maradjunk a kosárlabdánál, a hét eleji meccsen négy albás pattogtatott, illetve egészen pontosan három, mert a bedobó, Lukács Norbert a nemrég zárult szezont követően Szolnokra szerződött, ott folytatja pályafutását. Múlt pénteken nem lépett pályára a portugálok ellen, azon a derbin nem szerepelt a keretben az erőcsatár Szabó Zsolt és Pongó Marcell sem. Múlt pénteken a fehérváriak a közül csak Vojvoda volt parketten, ezúttal többen képviselték a kék-fehéreket címeres mezben. Az elején jól tartotta magát Ivkovic Stojan együttese, azonban a második félidőben a felek nem voltak a azonos súlycsoportban, a hazaiak  81–40-re (15–11, 24–14, 29–2, 13–13) nyertek,  a magyar együttesben Somogyi Á. 6, Vojvoda 7/6, Benke 2, Keller Á. 2, Allen 2, csere: Hopkins 4/3, Perl 7/3, Filipovity 2, Pongó Marcell 6/6, Golomán 2. Lukács, Szabó Zs. jutott szóhoz, Tokió olimpiai ezüstérmese ellen. A különbség tetemes, ám az igazsághoz tartozik, novemberben sem vívtak szoros meccset, Kaposváron 78-54-re nyertek a franciák, azon a mérkőzésen a legnagyobb sztárok nem voltak parketten, ezúttal mutatóban fellelhetőek voltak a játéktéren.   
A mieink a K-csoportban folytatják, Bosznia-Hercegovina, Litvánia és Csehország gárdájával találkoznak, Vojvodáék három győzelmet és három vereséget visznek magukkal, ilyen előzmények után bizonyíthat Csehország és Bosznia-Hercegovina is. Montenegrónak négy győzelme és két veresége van, míg Franciaország és Litvánia már biztos vb-résztvevőnek számít. A hatos csoportból az első három jut ki a jövő évi, ázsiai vb-re. HL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában