JHE sikerek a Nemzetközi Fudokan edzőtáborban

2022.08.05. 10:31

Beteljesült álmok - Halmai Roland Sensei, Balázs Zoltán pedig Sempai fokozatot szerzett

Július 25-31 között tartotta szokásos nyári Nemzetközi Fudokan edzőtáborát Shihan Nánai Ferenc, a Magyar Fudokan Karate Szövetség Elnöke Velencén, ahol 125 fő vett részt.

Bagotai Zsanett

Balázs Zoltán és Halmai Roland, akik egymást támogatva érték el a kitűzött célt

Forrás: Halmai Roland

 Az  edzések, programok tökéletesen voltak felépítve. Napi négy edzésen vettek rész a sportolók, a szabadprogramban pedig a csapatépítés, más klubokkal való barátság, kapcsolat ápolása volt előtérbe helyezve. Dan vizsga is szerepelt a programban, ahol a Japán  Harcművészeti Egyesületet Halmai Roland, az egyesület elnöke, valamint Balázs Zoltán képviselte.  Halmai Roland sikeresen harmadik danra vizsgázott, ezzel pedig megkapta Sensei fokozatát, míg Balázs Zoltán első danra vizsgázott, így most már ő is a fekete övesek családját erősíti. A vizsgán kihon (harmadik danra a meglévő kihon technikák mellett saját több elemes  kombinációt is be kellett mutatni, melyeknek értelme van valós, éles szituációkan), több  formagyakorlatot és azoknak értelmezésüket kellett csinálni, majd ezután küzdelmekben is helyt kellett állni. 

Halmai Roland, aki most már Senseiként mutatkozhat be, így értékelt a sikeres vizsga után:

- Nagyon nehéz volt idáig az út, eredetileg októberben kezdtük a felkészülést, mivel  februárban terveztük a vizsgát Dr. Ilija Jorga mester, a Fudokan stílus alapítója előtt. Sajnos Jorga mester táborát a covid-időszak miatt lemondták, így nagyon összetörtek voltunk, mivel közel 5 hónapot  készültünk rá. Ezután vissza kellett szoktatni magam más edzéstípushoz. Több versenyen is szerepeltem utána, nehéz volt az átállás. Májusban kezdtük újra a felkészülést, július elején pedig tartottunk egy edzőtábort, ahol sajnos egy sérüléssel bajlódtam. Éppen kezdtem kijönni belőle, azonban az utolsó napon bele könyököltek a sérült lábamba, így a biztonság kedvéért megnézettem a kórházban. Sajnos elég csúnyán szét lett zúzódva, az utolsó hetekben tehát hatalmas fájdalmakkal csináltam végig az edzéseket, emellett dolgoztam, és igyekeztem segítségére lenni Balázs Zoltán csapattársamnak is a felkészülésben. Mesterem, Shihan Török Ferenc mindvégig támogatott, több alkalommal is ellenőrizte a felkészülésünk menetét, így ez a vizsga abszolút az ő érdeme is. Mindezek mellett kétszer is meglátogattuk Bachmann Tibor Senseit, mivel a klubok között is vannak eltérések, így az ő véleményére is  kíváncsiak voltunk, hogy van-e bármilyen eltérés. Mindenre fel akartunk készülni, Tibi Sensei pedig ebben segített. A Nemzetközi Fudokán táborban úgy  éreztem nagyon felkészülten érkeztem, végig igyekeztem koncentrálni és csak a vizsgára összpontosítani. Mikor elérkezett a vizsga napja, minimális izgulás volt  bennem, tudtam mi a tét, ahogy azt is tudtam, végig erre készültem.

A képen Halmai Roland, aki nagyon büszke arra, amit elért, de további nagy célok lebegnek a szeme előtt
Forrás: Halmai Roland

 Nagyon  boldog vagyok, hogy sikerült a harmadik danos vizsgám, és hogy Sensei lehetek. Számomra ez egy hatalmas álom volt, amit a kezdetek óta építgetek. 

Mint az  egyesület elnöke a mostani célom a sikeres toborzás, a csapat fejlődése, legyen szó akár vizsgáról, akár versenyről. Mint sportoló az októberi Fudokan Világbajnokságra  való felkészülés a tervem, szeretnék ott is elérni sikereket és éremmel hazatérni. Köszönettel tartozom a családomnak minden támogatásért és segítségért, illetve Török Ferenc Shihannak a 15 évnyi kemény munkáért, amit értem tett.  

Balázs Zoltán, aki pedig büszkén erősíti a fekete övesek családját, így nyilatkozott:

- A felkészülést 2021 októberében kezdtem, amely során végig a cél lebegett a  szemem előtt, persze voltak nehezebb pillanatok, de Török Ferenc Mester biztató  szavaival, és Halmai Roland Sensei segítségével ezeken könnyedén túllendültem. A vizsgán csak minimálisan izgultam, mert tudtam,hogy becsülettel felkészültem.  Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elérnem ezt a fokozatot, amit jogosan  neveznek mérföldkőnek. Igyekszem a továbbiakban még komolyabban venni ezt a sportot, és kitűzni a kővetkező célokat a folyamatos fejlődés mellett. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában