Jégkorong

2022.10.09. 16:45

Felültek a hullámvasútra - Két meccs, egy pont a Hydro Fehérvár AV19 mérlege

A Hydro Fehérvár AV19 a két hazai meccset hozó hétvégéből mindössze egy pontot szerzett az ICEHL-ben. A Graz hosszabbítás után, a Villach a rendes játékidőt követően vitte el a pontokat Székesfehérvárról.

Beke Zsombor

A Villach (fehérben) megállította a Volánt

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A 99ers elleni pénteki találkozón a vezetést az osztrákok szerezték meg, a Volán bár nem remekelt, de küzdött, harcolt, ment előre becsülettel. A fölénynek és a kemény munkának meglett a gyümölcse, hiszen az utolsó percben sikerült egalizálni. A hosszabbításban sajnos azonban a Graz bizonyult jobbnak, így a bónuszpont a vendégeké lett.

Szombaton a Villach látogatott a Raktár utcába. Az első húsz percben ezúttal is hátrányba került Kevin Constantine alakulata, de a második harmadban sikerült fordítani, majd az öt találatot hozó játékrész végén 3-3 állt az eredményjelzőn. Az utolsó játékrészben sem fogták vissza magukat a csapatok, a Villach folyamatosan magához ragadta a vezetést, és bár a Volánnak kétszer is sikerült egyenlítenie, a fehérvári öröm először húsz, majd csak harminc másodpercig tartott. A három pont sorsát Hughes villanása döntött el.

– Ez a mérkőzés tényleg egy hullámvasút volt. Egyik csapat sem érezhette magát biztonságban, még a vezetés birtokában sem. Akárhányszor az egyik együttes gólt lőtt, a másik válaszolt, végül szerencsére mi szereztük az utolsót és megszereztük a győzelmet. Több hiányzónk is volt, így örülök, hogy így harcoltunk és végül miénk lett a győzelem. A Fehérvár jó csapat, mindig visszajöttek, akárhányszor megvolt a lehetőségünk, hogy kétgólos előnybe kerüljünk. Ezért elismerés illeti őket. Tetszett, ahogyan a csapatom reagált a jégen történtekre – foglalta össze a látottakat Rob Daum, a Villach vezetőedzője.

– Ez a meccs egy hullámvasút volt – kezdte értékelését Vértes Nátán a klub honlapjának. – Úgy érzem, a csapat karakterét mutatja, hogy vert helyzetből öt percen belül kétszer is fel tudutnk állni és kiegyenlíteni. Otthagytuk a szívünket a jégen, mindent ott hagytunk, azon a kis gólon múlt a végén. Hosszú még a szezon, bízom benne, hogy legközelebb ez az apró kis gól a mi javunkra dönt majd.

–Amit a szurkolók éreznek, azt mi tízszeresen éljük meg, hiszen épp miattunk éreznek így, nemde? Igen frusztráló, a mérkőzés jó volt, sokgólos találkozót láthattak a nézők, akárhányszor gólt lőttünk, rögtön válaszolt az ellenfél. Ezek az apró dolgok különösképp frusztrálóak – mondta Kevin Constantine, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában