6-4-re nyert a DFVE

2022.12.03. 18:53

Gólszegény mérkőzésen dunaújvárosi győzelem

Az E.ON OB I. női vízilabda-bajnokság 6. fordulójában a DFVE a BVSC-Zugló otthonába látogatott szombat délután.

Beke Zsombor

Garda Krisztina ismét vezére volt a Dunaújvárosnak, három gólt szerzett a BVSC ellen

Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő / DH

BVSC-Zugló – DFVE 4-6 (0-1, 1-2, 1-1, 2-2)

Mihók Attila együttese jó formában várhatta az összecsapást, hiszen az elmúlt időszakban a sikeres BL-selejtező után a bajnokságban az Eger ellen nyert rangadót a nyáron alaposan megfiatalodott Dunaújváros. A szombati bajnokin nem szakadt ki a gólzsák egyik oldalon sem, az első negyedben egyetlen egy találat esett csak, öt és fél perc eltelte után Sümegi Nóra volt eredményes emberelőnyből, 0-1. A folytatásban Sümegi még egyszer betalált, rajta kívül még Garda is mattolta a fővárosiak védelmét, a másik oldalon mindössze Gémes tudott feliratkozni az eredményjelzőre, félidőben 3-1-re vezetett a Fejér megyei alakulat. A szünet után Garda értékesített egy büntetőt, majd Mészáros úszott meg és lőtte be a helyzetet, 2-4. Az utolsó játékrészt Dobi fórban szerzett gólja nyitotta meg, a háromgólos előny birtokában pedig a hátralévő perceket jól menedzselte a DFVE, végül 6-4-re nyert a Dunaújváros, Mihók Attila gárdájának legeredményesebb játékosa Garda Krisztina lett három szerzett góllal. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában