Felkészülés

2023.01.19. 19:30

Merész célok Iváncsán a bajnokságban és a kupában

Az NB III Közép csoportjában a tabella élén álló Iváncsa KSE csapata is nagy intenzitással készül a tavaszi folytatásra.

Káldor András

A fehérben játszó Iváncsa a szezon egyik legnagyobb meglepetését érte el azzal, hogy búcsúztatta a kupától a Ferencvárost

Fotó: Kricskovics Antal

Mindenesetre január első napjaiban már elkezdődött a felkészülés Iváncsán, és történt némi változás a gárda keretében. Három játékosnak megköszönték a vezetők a közös munkát, így a csapat gólzsákja, és a Közép csoport góllövőlistájának második helyén álló Maka Alex-el közös megegyezéssel szerződést bontottak, de a távozók oldalán mellette Petrezselyem Tamás, Vámosi Róbert és Pribék Patrik neve szerepel, utóbbiak a Sárosd megyei I. osztályú együttesében folytathatják tavasszal. Maka helyére Bányai Péter érkezett a csatárposztra, a 22 esztendős játékos a másodosztályú Szentlőrinc gárdájától szerződött Iváncsára, és nem is akárhogyan debütált, mivel az első edzőmeccsen hármat vágott az UFC Szekszárd elleni 6-3-as győzelemmel zárult kilencven perc alatt. A csatár pozíciója mellett a támadósor több posztján is bevethető, a Grund FC, a Dunaújváros PASE, az RKSK, majd a már említett Szentlőrinc csapatainak érintésével érkezett Iváncsára. Mindenesetre a nagy intenzitású edzések ellenére nem látszódott a társaságon a fásultság, várakozásokon felül teljesítve, szezon eleji formát nélkülözve teljesítettek. Kombinatív, sokpasszos futballt láthattak a kilátogató nézők, az ihletett játék pedig rögtön gólok formájában csúcsosodott ki. 

A gárda előreláthatóan még négy tesztmeccset játszik majd a Tatabánya SC, III. Kerületi TVE, Bicskei TC, valamint a Gyirmót FC II csapataival, mielőtt február 8-án megmérkőzik a MOL Magyar Kupa 5. fordulójában a Budafoki MTE NB II-es csapatával, hazai pályán. A sorozatban a piros-fehérek emlékezetes csatában búcsúztatták a címvédő és magyar bajnok Ferencvárost, így egy esetleges sikerrel akár a legjobb nyolc közé kerülést is kiharcolhatják.
- Az idény elején megfogalmazott célkitűzések teljesültek, az volt a tervünk, hogy próbáljunk a tabella élén végezni, és amennyiben úgy alakul a tavasz, akkor megcélozzuk a feljutást. Egyelőre jól állunk, persze tisztában vagyunk azzal, hogy még nagyon sok mérkőzés van hátra. Emellett számunkra nagyon fontos a kupa is, ez is előttünk áll. A magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy a csapat jól szerepeljen, még jobb legyen, és ennek megfelelően próbáljuk meghozni a döntéseinket. Nagy lökést adott csapat számára a Ferencváros kiverése a kupából. A mi szintünkön a játékosok nem mindennap játszanak a zöld-fehérekkel, az pedig, hogy ilyen sikeresen vettük ezt az akadályt feldobta a csapatot, és nem utolsósorban ez a flow kitartott a Dunaújváros elleni mérkőzésre is. Természetesen próbáltuk ezután is fenntartani a csapat motivációját, de az a fajta siker és nyilvánosság, amit kaptak a játékosok hozzásegített bennünket ahhoz, hogy jól tudjunk szerepelni, és a hétköznapokon is gördülékenyebb legyen a munka. Én ebben a munkában hiszek, a csapatom eredményességéhez hozzátartozik az, hogy dolgozni kell, és amit lehet, én kisajtolok a játékosokból, annak ellenére, hogy tisztában vagyok azzal, hogy megtesznek mindent, ám ettől függetlenül rendesen felkészítjük őket tavaszra. Ezzel, nagy valószínűséggel nem lesz problémánk. – hangsúlyozta Tóth András a gárda vezetőedzője.
Az pedig újabb mérföldkövet jelentene a klub életében, ha három hét múlva a Magyar Kupában a gárda a Budafok ellen kiharcolná a továbbjutást.
- Biztosan örülnénk ennek, de mindenkit óva intenék attól, hogy mi megvertük a Ferencvárost és nekünk ezután kötelező megverni a Budafokot. Szeretnénk továbbjutni, és úgy állunk neki a mérkőzésnek, hogy egy újabb bravúrt érjünk el. Ellenfelünk magasabb osztályú csapat, nagyobb játékerőt képvisel, hétről-hétre az NB II-ben játszanak, s nem utolsó sorban ők két héttel korábban elkezdik a bajnokságot, így valamelyest velünk szemben lépéselőnyben lesznek. Nagyon nehéz mérkőzést várok, de a legjobb tudásunkat szeretnénk adni és azon a napon kihozni magunkból azt, amit lehet a továbbjutás érdekében. – tette hozzá a szakember. 
A piros-fehérek egy ponttal megelőzik a tabellán a Hódmezővásárhelyi FC csapatát, és idén – 2021 után – újra bajnoki aranyat ünnepelnének.
- Nagyon szeretnék bajnokságot nyerni és eljutni odáig, hogy osztályozót játszhassunk és azt is sikerrel zárjuk. Ez a terv, és, ha mindenki úgy akarja, akkor mérthetetlenül boldog leszek. – mondta a tréner zárásként.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában