Csütörtökön már meccs

2023.02.08. 13:40

Már Olaszországban a magyar válogatott

A magyar férfi jégkorong-válogatott csütörtöktől Olaszországban vesz részt egy felkészülési tornán. A keretben összesen 12 fehérvári játékos kapott helyet.

Beke Zsombor

A magyar válogatottra három mérkőzés vár majd Olaszországban

Forrás: MJSZ

A Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője, Kevin Constantine, valamint másodedzője, Kiss Dávid is ott lesz Bolzanóban. A mieink három mérkőzést játszanak majd. Csütörtökön Dél-Korea, pénteken Olaszország, míg szombaton Szlovénia ellen lép jégre a magyar válogatott. A keretben összesen tizenkét fehérvári játékos kapott helyet, legutoljára Szabó Dániel és Mihály Ákos kapott meghívót Vokla Roland és Nagy Krisztián helyett. Tirolban ott lesz még a kék-fehérektől Horváth Dominik, Horváth Milán, Stipsicz Bence, Bartalis István, Hári János, Terbócs István, Erdély Csanád, Németh Kristóf, Vértes Nátán, valamint Ambrus Gergő is. 

A magyar férfi jégkorong-válogatottra tavasszal fontos megmérettetés vár, hiszen a tavalyi szlovéniai világbajnokságon feljutott az együttes, így idén májusban a legjobbak között, az elit-világbajnokságon szerepelhet a nemzeti csapat Tamperében.

– Túl vagyunk már edzéseken, mind a hat sort megmozgattuk kicsit, hiszen hosszú úton van túl a keret. Kicsit átismételtük ugyanazokat a feladatokat és meetingeket, amelyeket már a többség hallott novemberben, illetve a fiatalabbak decemberben is. Átmentünk a letámadáson, a védekező, illetve a támadó harmadbeli játékon, valamint az emberelőnyökön is. A szerdai edzésen átvesszük a többi elemet is, illetve lesz még egy esti meetingünk is – mondta az MJSZ oldalán Kiss Dávid. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában