Jótékonyság

2023.03.18. 20:00

Mindent Nolina gyógyulásáért – Közösségépítő napra készülnek az Adni Jó Kupák résztvevői

Az Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítvány továbbra is kiáll Prekop Nolina mellett, és a három évvel ezelőtt elkezdett gyűjtést folytatja az ötéves kislány életminőségének javítására, gyógyulásának elősegítésére és rehabilitációs eszközök beszerzésére létrehozott alapítvány támogatásán keresztül. Legközelebb április 16-án, Súron találkoznak barátaikkal, a támogatókkal, ahol a Csodalina Jótékonyság Napon.

Káldor András

A kis Nolina a támogatásoknak köszönhetően szépen fejlődik

Fotó: Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítvány

Sokan emlékzenek arra, amikor 2020 augusztusában, Bakonycsernyén árnyékban ugyan 40 fok volt, ám ez senkit nem tántorított el attól, hogy részt vegyen a 8. Adni Jó Kupán, amelyet az akkor másfél éves Prekop Nolina gyógyulásának elősegítéséért szerveztek. Az összefogás üdvözítően igen széleskörű volt, hiszen Székesfehérváron kívül Bakonycsernye, Súr és több község képviseltette magát, kis túlzással egy kisebbfajta hadsereg állt az ügy mellé. A bakonycsernyei sportpályán 15 csapat érkezett szerte az országból, a Madarasi Baráti Kör gárdája például több mint háromszáz kilométert tett meg azért, hogy segíthessen.

Nolina története: a vártnál jóval korábban látta meg a napvilágot 2018.01.10-én 716 grammal. Az utolsó pillanatban mentették meg őt, az újraélesztés után oxigén hiány lépett fel nála, 77 napot töltött édesanyjával a kórházban, sokszor igen kritikus helyzeteket megélve. Azóta, köszönhetően a folyamatos kezeléseknek, javult az állapota, de még hosszú út áll előtte a teljes gyógyulásig.  

Horváth Péter, az Adni Jó Kupa sorozatának főszervezője most újabb örvendetes hírrel kereste meg lapunkat.

– A következő másfél hónapban ismét gyűjtünk Nolinának, aki fejlődik, de a család részére nyújtott támogatások lassan fogyóban vannak, számunkra pedig ennek a kislánynak a gyógyulása szívügyünk. Szerencsére a fejlesztésekkel elég szépen halad, nagyon boldogok vagyunk, hogy a mi segítségünkkel tényleg megvalósulhat az az álom, hogy elénk totyog az egyik tornán és átad majd valakinek egy díjat, vagy kupát. A Bakonycsernyén megrendezett torna az egyik legjobb megmérettetés volt az Adni Jó Kupák történetében, szerettük volna, ha most azonban nem rólunk szól ez a záróakkord, amely minden esetben egy focitorna volt, hanem egy gyereknaphoz hasonló rendezvényt szervezünk.  

Horváth Péter (jobbra) és Szeglet Imre Huszák Alexandra válogatott jégkorongozó által felajánlott mezzel
Fotós: Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítvány 

A sport természetesen ezúttal sem maradhat el, mert Herczeg Balázs Mókus motoros tart majd egy bemutatót, akinek a személye pedig garancia a sikerre. Ezt követően pedig egy gyerekbarát napot tartunk, és nagyon szeretnénk, ha ez Nolináról, a családjáról, a barátaikról, valamint a súri emberekről szólna, akik rendkívül segítőkészek és kedvesek. Ennek a napnak az is lesz a lényege, hogy még jobban összekovácsoljuk az Adni Jó Kupák közösségét, várjuk a csapatok játékosait, akikkel jó esetben, ha két mondatot tudunk váltani a mérkőzések alatt. Most azonban lehetőség nyílik arra, hogy az egész éves terveinket átbeszéljük, tudjunk ötletelni – tudtuk meg.

Sportolók hosszú sora állt a kezdeményezés mellé: Szolnoki Roland, Dárdai Pál, Spandler Csaba, Sallói Dániel Gulácsi Péter, Gazdag Dániel, Lang Ádám labdarúgók, a Tolna-Mözs futsal Klub, Hornyák Dóra, Háfra Luca, Domokos Dalma, Farkas Julia, Kovacsicz Mónika, Zoran Ilic kézilabdázók, a DVSC Női Kézilabda Klub, a Szombathelyi Női Kézilabda Klub, valamint Leimeter Dóra, Gurisatti Gréta vízilabdázók, Erdei Zsolt és Balzsay Károly korábbi ökölvívók. A jégkorongozók közül a női válogatottból Dabasi Réka, Huszák Alexandra, és Rónai Alexandra, és az Alba Volán hokis legendája Zalavári Miklós is támogatta Nolina gyógykezelését. Mezeket és különböző ereklyéket ajánlottak fel, és ahogy megtudtuk Horváth Pétertől ezekből a relikviákból jön össze a támogatásból befolyó összeg jelentős hányada.

Nem érkeznek Súrra üres kézzel Horváth Péterék, kétmillió forinttal járulnának hozzá Nolina éves fejlesztési összegéhez, és ezzel nagy terhet vennének le a szülők válláról.

Zárszóként pedig a legközelebbi Adni Jó Kupa tornáról is szó esett, amelyre június végén, vagy július elején kerül majd sor. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában