Öregfiúk

2023.04.10. 11:19

Az Újpesté lett a kupa a VOK-ban

Remek kezdeményezésnek, és nem utolsó sorban kiváló húsvéti programnak bizonyult az első alkalommal hívott MÁV Előre Húsvéti Kupa Öregfiúk Labdarúgótorna a VOK-ban. A megmérettetés az Újpest FC sikerével zárult, miután a lila-fehérek legyőzték a fináléban a Videoton csapatát.

Káldor András

A torna különdíjasa, Széki Attila (lila) a Videoton elleni döntőben

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Hat csapat, az Újpest FC, a Honvéd BKE, az MTK Budapest, a Videoton, a Művészválogatott és a MÁV Előre küzdött egymással, két csoportra osztva.

A csoportmérkőzések eredményei:

„A” csoport: Művészválogatott, Videoton, MTK

  • Videoton - Művészválogatott 5-3
  • Videoton - MTK 4-1
  • MTK - Művészválogatott 2-1

„B” csoport: Újpest, Honvéd BKE, MÁV Előre SC

  • MÁV Előre - Újpest 2-6
  • Újpest - Honvéd 4-1
  • MÁV Előre - Honvéd 1-5

A délelőtti csoportmérkőzések után délután a végső helyezésekért szálltak harcba a korábbi válogatott és élvonalbeli labdarúgókkal megerősített együttesek, valamint a művészeket felvonultató mezőny tagjai. A fináléban 2-1-re nyert az Újpest FC a Videoton ellen, míg a bronzmérkőzésen 6-2-re verte a Honvéd az MTK-t. Az 5. helyért vívott csatában, döntetlent követően hétméteresekkel bizonyult jobbnak a Művészválogatott a MÁV Előrénél.

Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

- Felidézte a régi időket, amikor még aktív játékosok voltunk, jó volt találkozni az egykori játszótársakkal, bár az igaz, hogy az én korosztályomból kevesen látogattak el. Elsősorban a gyerekek számára fontos, hogy lássák a példát, és tanuljanak az idősebbektől. – mondta Kovács József, a Videoton és az Újpesti Dózsa korábbi 18-szoros válogatott labdarúgója, akivel nagyon sok szimpatizáns fotózkodott, és kért autogramot. Talán nem véletlenül, hiszen az egykori hátvédet annak idején elegáns játékának köszönhetően a németek világklasszis bekkjére utalva a magyar Beckenbauernak is hívták.

A MÁV Előre különdíjasa: Széki Attila „Curtis” (Újpest), akivel egy rövid interjút is készíthettünk, melyet ITT olvashatnak.

A legjobb kapus: Edelényi Dániel (Honvéd)

A legjobb játékos: Erős Károly (Újpest)

Gólkirály: Toldi Gábor (Videoton) 6 góllal

A rúdsport szakosztály bemutatója
Fotós: Káldor András / Fejér Megyei Hírlap

A torna betétprogramjaként bemutatót tartottak a MÁV Előre SC fitkid, valamint rúdsport szakosztályai. A közönség vastapsa mellett több tehetség is porondra lépett, és láthattuk a klub világbajnok para rúdsportolóját, Porga Zsaklint is, aki elkápráztatta a publikumot produkciójával. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában