FMLSZ

2023.05.31. 19:15

Fociélmények rajzban (galéria)

Az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatósága immár kilencedik alkalommal hirdetett rajzpályázatot az OTP Bank Bozsik Programban szerzett élmények megörökítésére, a programban résztvevő gyerekek számára, hiszen fontos, hogy a foci mellett más értéket is kapjanak a fiatalok, ilyen a művészet, és a kultúra.

Káldor András

Schneider Béla az MLSZ Fejér Vármegyei igazgatója és az egyik ifjú díjazott

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A díjkiosztónak stílszerűen a MOL Aréna Sóstó centerpályája adott otthont. Szebbnél szebb pályaművek születtek idén is, több mint négyszázan ragadtak rajzeszközt a programban résztvevő egyesületektől, valamint intézményektől. Nem véletlen, hogy a szervezők külön kategóriákba sorolták és értékelték a beküldött alkotásokat, emellett lehetett szavazni a népszerű közösségi oldalon is. Három korosztályban, három különböző kategóriában hirdettek helyezetteket, ezen felül pedig voltak olyan gyermekek, akik különdíjban részesültek a lájkok alapján.

A serlegek mellé speciális labdákat is kaptak a díjazottak, melyeket, mint megtudtuk a lakásban is lehet használni, és nincsenek veszélyben tőlük a csillárok...

Az U7-es korosztályban az intézményi rangsorban Bálint Szofi (Vörösmarty Ált. Isk.) végzett az első helyen, míg az egyesületi rangsort Simon Gréta (Mol Fehérvár FC) nyerte, a közönségdíjas Lukács Dávid (Vörösmarty Ált. Isk.). Az U9-eseknél Szatzger Nóra (Vörösmarty Ált. Isk.), és Csete Bendegúz (Csór Truck-Trailer FC) zárt az élen, és Halász Huba (Sárospatak) munkája lett a közönség kedvence. Az U11-es korosztályban Simon Jázmin (Vörösmarty Ált. Isk.), és Sipos Kata (Puskás Akadémia) alkotása lett a legjobb, a közönség díjat Juhász Emma (Enyingi VSE) nyerte.

Egy jól sikerült pályamű
Fotó: fejer.mlsz.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában