Emberhátrányból szépített a Puskás AFC

2023.05.31. 20:20

Negyedik helyen a felcsúti lányok

A bronzcsata második felvonásán is alulmaradt a Puskás Akadémia FC női labdarúgócsapata az MTK Hungáriával szemben, így a fővárosi kék-fehérek végeztek a Simple Női Liga harmadik pozíciójában.

Ferencz Balázs

A Puskás Akadémia FC női labdarúgó csapata nem tudta borítani a papírformát. Az MTK a pontvadászat során tíz egységgel szerzett többet a felcsútiaknál, s a bronzcsatában is nyert

Nem volt szerencséjük a Puskás Akadémia lányainak a bronzéremét vívott párharc első meccsén. Vezetett a felcsúti együttes, azonban a hajrában egyenlítettek az akkor otthon futballozó kék-fehérek, a tizenegyespárbajt pedig meg is nyerte az MTK. Vagyis lépéselőnybe kerültek a fővárosiak az egyik fél második győzelméig tartó párharcban. 

Nem voltak rosszak az előjelek, hiszen a Puskás Akadémia több korosztályos együttese is sikeresen szerepelt május 31-án. Az U19-es fiú gárda a Honvéd idegenbeli legyőzésével elhódította a bajnoki címet. Az U16-osok a DVTK-val ikszeltek, így ezüstérmet szereztek az idei pontvadászatban. Ugyanakkor az U17-es lányok Miskolcon arattak 4-3-as diadalt, s ezzel a bajnoki cím is a felcsútiaké lett, míg az U15-ös alakulat bronzérmet szerzett.

A felnőttek viadalában azonban érem nélkül maradtak a kék-sárgák. Az MTK Hungária okosan futballozott, Csuhai Vivien Cintia már a 28. percben vezetést szerzett. Futnia kellett az eredmény után Halászi Kinga együttesének, de a szünetet követően Csuhai Vivien megpecsételte a felcsútiak sorsát, másodszor is bevette a Puská kapuját. A felcsúti lányok mindent egy lapra feltéve próbáltak kapaszkodni, de az idegek harcát az MTK jobban bírta. Pláne úgy, hogy a 61. percben Kovács Esztert kiállította a játékvezető. A Puskás Akadémia azonban így is képes volt újítani és szépíteni. A 75. percben Zán Fábián Panna talált be emberhátrányból, 1-2. Az egyenlítésre nem maradt esélye a PAFC női együttesének, mert a hajrá előtt Kovács Aidát is leküldte a pályáról Kalmár Petra játékvezető. 

Az MTK Hungária kettős győzelmet ünnepelhetett Felcsúton, bronzérmet szerzett a női NB I 2022/2023-as idényében. A Puskás Akadémia a negyedik helyen zárt. A bajnokság döntő párharcának első meccsét a Ferencváros 1-0-ra nyerte az ETO FC Győr ellen. A második összecsapást június elsején 17.45-kor vívják a felek Győrben.

JEGYZŐKÖNYV
Puskás Akadémia FC Női – MTK Hungária Női 1-2 (0-1)
Felcsút, vezette: Kalmár Petra (Révész Csilla, Jakab Bianka)

Puskás AFC: Pongrácz – Palakovics, Bokor A., Harmat (Zán-Fábien, 46.), Szemán-Tóth (Helmeczi, 52.), Tóth Zs. (Grönberg, 59.), Kovács E., Szarvas (Tamók, 52.), Kovács A., Sinka, Tuza. Vezetőedző: Halászi Kinga

MTK Hungária: Varga L. – Vajda, Farádi-Szabó, Csuhai V. (Murár, 70.), Legendás, Palama, Haraszti, Milunovic (László, 89.), Vas, Zágor, Bokor B. (Barkóczi, 78.). Vezetőedző: Makrai László

Gól: Zán-Fábián (75.) ill. Csuhai V. (28., 47.)
Sárga lap: Bokor A. (46.), ill. Palama (60.), Milunovic (85.)
Kiállítva: Kovács E. (61.), Kovács A. (78.)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában