Az edző mentette meg fiatal labdarúgója életét a Fehérvár FC utánpótláscentrumában

Átlagos, nyári edzésnek indult, a délutáni órákban. Meleg volt, de nem perzselt a nap, jó hangulatban zajlott a gyakorlás a piros-kékek edzőcentrumában, azonban a tréning kis híján tragédiával végződött.  A megszokott, labdás gyakorlatok után egymás közötti játék szerepelt a programban, jobboldali bedobás után ketten ugrottak fel, összefejeltek.

-Szemán Milán a földre rogyott, lenyelte a nyelvét, azonnal rohantam be a pálya széléről, néhány másodperc elteltével már ott voltam mellette. Még a levegőben volt, a gyepszőnyegre érkezés előtt, amikor éreztem, indulnom kell, mert nagy baj van. Epilepsziás rohamot kapott, rángatózni kezdett. Érkeztek többen a lelátóról, valamint a többi pályáról is az edzők, ugyanis velünk azonos időben, másutt is zajlottak a gyakorlások – mondja az edző, a klubnál három esztendeje dolgozó Palkovics István. – A 2008-as gárdát irányítom, tavaly megnyertük az alap országos bajnokságot, azaz az akadémiák küzdelme alatti pontvadászatot, így a legjobbak között folytatjuk a rövidesen induló szezonban.

Futballistájával kettesben ülnek az edző szobában, néha elcsuklik a hangjuk, amikor az emlékezetes, soha nem feledhető tréning kerül szóba. „A játékostársak érthetően nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, korábban nem kerültünk ilyen szituációba, remélem, nem is fogunk soha többet. Lenyelte a nyelvét, szájzárat kapott, majd epilepsziás rohamot. Megharapta a kezem, két ujjammal alig fértem hozzá a nyelvéhez, amit ha nehezen is, de sikerült előrehúznom. Testnevelő tanárként dolgozom Polgárdiban, annak idején, Szombathelyen, a tanárképzőn tanultuk az életmentést, aminek most nagy hasznát vettem. A mentőt azonnal hívtuk, gyorsan nyolc perc alatt a pályán volt, átvették az irányítást. A játékosom a járműben tért magához. Kritikus percek voltak, amikor élettelenül feküdt a füvön, előbb lila, majd fehér lett az arca, úgy gondoltam, bekövetkezett, vagy bekövetkezik a tragédia. Mindenki sírt, én próbáltam nyugodt maradni. Hívtam az édesapját, hogy jöjjön azonnal, a mentővel egyszerre érkezett. Húsz percig volt itt a mentő, stabilizálták az állapotát, aztán elindultak a kórházba” – folytatja a 35 éves szakvezető.

A nejével három gyermeket nevel Jenőben, korábban a megyei első osztályban futballozott Jenőben és Balatonfőkajáron, jobbszélsőként. Három éve vezeti a Vidi korosztályos gárdáját - amelyben Milán is futballozik -, valamint a fiatal szakvezető a női csapatnál is dolgozik, Sitku Illés mellett. Palkovics István nagyszerűen érzi magát a piros-kékeknél, előzőleg Balatonfüreden töltött hat évet, utolsó idényében pályaedzőként az NB III-as csapatnál, a korábbi válogatott csatár, Thomas Sowunmi mellett, majd az őt váltó Borgulya Istvánnal. Aztán a fehérváriak U14-es csapatánál kezdte meg a munkát, együttesével immár az U16-os korosztályban érintettek.

- Pontosan tudom, mi játszódik le ilyen esetben egy szülőben, ugyanis három kisgyermekem van, 9, 6, a legkisebb pedig két és fél éves. Többen akartak gratulálni – amit elhárítottam -, amikor Milán magához tért, a drámai hangulatot a bizakodás váltotta fel. Az edzést természetesen nem folytattuk, a csapatot egyedül irányítom. Bementem az öltözőbe, egyedül voltam. Húsz percig néztem magam elé, majd elkezdtem sírni, én is sokkot kaptam.  

-Gyakorlatilag minden kiesett, nem emlékszem semmire, csak arra, hogy a mentőben magamhoz térek – veszi át a szót Szemán Milán. – A saját kapunk előtt az egyik társammal ugrottunk fel egy bedobás után, a labdát én fejeltem el, ő sajnos a tarkómat találta el. A földre estünk, ezt már a társak elbeszéléseiből tudom, a nyelvem hátraugrott, nem kaptam levegőt. Korábban nem történt velem ilyen, szívből remélem, a későbbiekben nem is fog. A mentőben nyertem vissza az eszméletemet, akkor már apukám is ott volt velem, amikor hívták telefonon, azonnal indult a pályára. Három napot töltöttem a fehérvári kórházban, nem fájt semmim, nem találtak semmi rendellenességet. Azóta újra edzek a csapattal, minden rendben van velem. Két testvérem van, a bátyám 18 éves, a nővérem 16 esztendős, egyikük sem sportol, ezt egyedül művelem a családban.

Milán mielőtt a Vidibe került, úszott és teniszezett, de igazán a futball vonzotta mindig. Ott teljesedett ki.

-Az úszás és a tenisz sem ment rosszul, de a fociban érzem otthonosan magam. Szélső támadóként kezdtem a Sóstón, aztán védő lettem. Jobblábas vagyok, tavaly fél évet ki kellett hagynom, porclágyulás miatt, szerencsére műteni nem kellett, végre visszatérhettem a pályára, amikor következett ez a szerencsétlen ütközés. Nem csak engem viselt meg, a csapattársamat is, aki vétlen volt az egészben. Komoly céljaim vannak a futballban, de a tanulást sem hanyagolom el. A Széchenyi István Műszaki Technikumban tanulok Fehérváron, most kezdem a 10. évfolyamot, a tervek szerint szoftverfejlesztő és rendszergazdaként végzek majd. A fociban természetesen van példaképem, mivel én is szélső védő vagyok, a liverpooli Trent Alexander-Arnold játékát figyelem a legszívesebben. Az álmom, hogy bemutatkozzak a Vidi felnőtt csapatában. Öt éve futballozom a Fehérvár FC-ben, szélső védőként, a tavalyi szezonban kevesebbet játszottam, a sérülés miatt. Amennyire nehéz volt az elmúlt időszak, remélem, annyira nyugodt és sikeres lesz számomra az új szezon.

A korosztályos együttes az új bajnokságra készül, szeptember 9-én vívják az első meccset a legmagasabb osztályban, a Győri ETO FC-vel kezdenek a 12 csapatos bajnokságban, a hazai akadémiák társaságában. A cél a középmezőny, a nyugodt bennmaradás.