Újvárosi henger

2023.09.30. 17:15

Ez nem a FEHA19 napja volt

Péntek este vérmegyei rangadóval indult el a jégkorong Erste Liga új idénye. A találkozó során a Dunaújváros negyven perc alatt földbe döngölte a fehérvári fiatalokat, a FEHA19 erejéből csap a szépítésre jutotta a záró harmadban.

Beke Zsombor

A DAB simán nyert Székesfehérváron

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Pedig a találkozó fehérvári lehetőségekkel indult el, aztán az első dunaújvárosi gól változást hozott a játék képébe, negyven perc után 0-5 állt az eredményjelzőn. A DAB sokszor be is szorította a fehérvári fiatalokat, illetve ha kellett, a tavaly még a kék-fehéreket erősítő Tóth Balázs is védett. A záró etap aztán kicsit kiegyenlített képet mutatott, Blasko kétszer betalált, a vége 6-2 lett az Acélbikák javára.

– Ez nem a mi napunk volt, az eredmény is egyértelműsíti. Nehéz volt számunkra a mérkőzés eleje, nem pontosan tudom az okát, talán túlizgultuk – lehet, hogy a biztató előszezonbeli mérkőzések miatt a srácok terhet tettek magukra. Nem tudtuk a saját játékunkat játszani, a csapat is tudja, hogy ennél tudunk jobban teljesíteni. Néhány elemi hibát is elkövettünk, amelyet az ellenfél kihasznált – ma kifejezetten hatékonyak voltak a kapunk előtt. A kapusunk sokáig a meccsben tartott minket, de intő jel, hogy két ízben is gyors egymás utánban kaptunk két találatot. Tanulnunk kell ebből, nem szabad a rosszul sikerült cseréken agyalni, hanem azonnal készen kell állni a folytatásra. A fiúknak is elmondtam, hogy immáron a jövőre kell fókuszálni, a következő meccsünk 0-0-ról indul, ez ma jó tanulópénz volt – mondta Anatoli Bogdanov, a FEHA19 vezetőedzője a mérkőzés után.

– Nagyon örülök ennek a győzelemnek, jól játszottunk. A FEHA19 ellen több felkészülési mérkőzést is vívtunk, ezek világosan megmutatták, miben kell fejlődnünk és jobbnak lennünk a szezon első mérkőzésére. Az első 50 percben úgy érzem, hogy mi voltunk a jobb csapat, a végén voltak kisebb problémáink, de összességében rendben volt a teljesítményük. Külön örülök annak, hogy az emberhátrányos játékunk jól működött és a kapusunk is kiválóan teljesített ma – nyilatkozta Niko Eronen, a dunaújvárosiak mestere.
Örömünnepre, illetve nagy búslakodásra idő nincs, ugyanis vasárnap folytatódik az Erste Liga, a FEHA19 a BJAHC otthonában vizitál, míg a DAB a DVTK-t fogadja majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában