Péntek Martin pontozásos vereséget szenvedett

2023.12.11. 13:20

Kiliti Tamás Szeredában is győzelmet aratott

Tíz amatőr és öt profi bokszmérkőzést rendeztek a hétvégén a Hópárducról, a tíz éve elhunyt hegymászóról, Erőss Zsoltról elnevezett sportcsarnokban. Két fehérvári lépett kötelek közé, a 60 kg-os Kiliti Tamás pontozással nyert, Péntek Martin pontozással veszített.

Horog László

Kiliti Tamás (balra) testvérével, Kiliti Ferenc edzővel és promóterrel az Erőss Zsolt Sportcsarnokban

Fotó: Horog László / FMH

A gála profi mérkőzéseinek szervezője és promótere, Kiliti Ferenc, valamint öccse, a pályafutása kilencedik mérkőzésére készülő Kiliti Tamás már kedden útnak indult Fehérvárról, szerdán már megkezdték a tréningeket helyben, azonban a küldöttség többi tagja pénteken este ért Hargita megyébe. Másfél év elteltével rendeztek gálát Szeredában, előzőleg 2022 nyarán, a jégcsarnokban került sor hasonló eseményre, azonban az volumenében meg sem közelítette a mostanit, alig néhány százan lézengtek a négyezer fő befogadására képes, hokis létesítményben. Ezúttal néhány száz méterrel odébb, a tíz éve átadott, modern sportcsarnokban került sor a gálára. Az azóta felújított – festettek, átalakítottak, a műanyag székeket erősebbekre, strapabíróbbakra cserélték – arénában majdnem telt ház várta a bunyósokat, először az amatőrök léptek ringbe.

A fehérvári Péntek Martin (balra, pirosban) pontozásos vereséget szenvedett a Bartók Zsolt elleni mérkőzésen 
Fotó: Horog László / FMH

Akkora volt az érdeklődés a helyi és környékbeli tehetségek részéről, hogy a Csíkszereda Kupáért 12 meccset terveztek, később ez a szám felment 14-re, végül lemondások, megbetegedések miatt tíz pár harcolt a szorítóban. A programot 12 éves lányok nyitották, aztán ahogy haladt az idő, úgy jöttek az idősebbek, döntően fiúk. Az utolsó, amatőr ütközet során a gála ezen részét szervező, csíki vezetőedző, Tódor Lóránd tanítványa, Bartók Zsolt találkozott a 18 esztendős, fehérvári Péntek Martinnal, a házigazdák sportolója megérdemelt, pontozásos győzelmet aratott. Péntek az ütközet után elmondta, az utóbbi hetekben megfázásos betegséggel bajlódott, emiatt az edzésmunkája nem lehetett optimális, ezért hagyta el vesztesen a szorítót két hete, a fehérvári rendezvényen is, akkor Lázi Levente bizonyult jobbnak nála.

A csíki gálán a profik első ütközetét a 63,5 kg-ban a marosvásárhelyi születésű Costel Daniel Cimpeanu vívta a paksi, de évek óta Svájcban élő Horváth Patrik Renátóval, a 4 menetesre tervezett csata a másodikban véget ért, Cimpeanu technikai K.O-val nyert. A közel másfélezer drukker akkor még nem sejtette, hogy ez volt az est utolsó kiütése, a folytatásban rendkívül szoros küzdelmek jellemezték a rendezvényt. A székelyudvarhelyi Katona Ferenc a bosnyák Nerdin Fejzovic lleni mérkőzése is nagy csatát hozott, Katona megérdemelt, pontozásos győzelmet aratott. A harmadik párban a 28 éves Kiliti Tamás a bosnyák Luka Veljoviccsal találkozott, a hat menet végig is ment, bár ellenfele nem játszott alárendelt szerepet, a Fejér vármegyei öklöző végig irányította a meccset. Két hete, Fehérváron nagyon gyorsan véget ért Kiliti utolsó mérkőzése, a szerb Marko Pavlovic fél perc után, egy testütést követően jelezte, nem tudja folytatni. Veljovic viszont kimondottan jó ellenfélnek bizonyult. „Ilyen, kiélezett mérkőzésekre van szükségem a további fejlődésem érdekében. Jól éreztem magam a ringben” – közölte Kiliti Tamás.

A Kiliti Promotions küldöttsége a gálán. Jobbról a harmadik az UBO interkontinentális övét megszerző, szőkített hajú, venezuelai Yeison Gonzalez 
Fotó: Horog László / FMH

Az utolsó előtti összecsapáson a házigazdák versenyzője, a 30 éves Fikó Oszkár a bosnyák Bojan Zeceviccsel küzdött 70 kg-ban, Fikó pontozással nyert, a hazai drukkerek nagy örömére. Azj est fénypontját az UBO (Universal Boxing Organization) címmérkőzése jelentette. Ezen nemzetközi szervezet égisze alatt több súlycsoportban, kategóriában és földrajzi alapon is rendeznek címmeccseket, ez az ütközet az interkontinentális középsúlyú (72,6 kg) övért zajlott. Ebben a súlycsoportban tavaly nem bonyolítottak címvédő mérkőzést, így az UBO szabaddá nyilvánította az övet. A szombat esti eseményen a Szászrégenben született, Kolozsváron élő, román-olasz Marius Antonietti és a venezuelai Yeison Gonzalez harcolt az elismerésért, a 8 menetes csata során. A meglehetősen bátor, lévén az erdélyi gálára edző és stáb nélkül érkező, 24 éves dél-amerikai sportoló a meccs derekán padlóra küldte ellenfelét. Román riválisa felállt, majd a záráshoz közeledve egyre szorosabbá tette a mérkőzést. Végül Gonzalez nyert, megosztott pontozással.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában